Városlista
2024. október 23, szerda - Gyöngyi

Hírek

2017. Október 24. 16:01, kedd | Életmód
Forrás: mti

Megfelelő partnerre és érettségre van szükség a családalapításhoz

Megfelelő partnerre és érettségre van szükség a családalapításhoz

A megfelelő partner megtalálását és a szülői szerepre való érettséget tartják a legfontosabb feltételnek az egyetemisták a gyermekvállalásnál

- derül ki a Három királyfi, három királylány mozgalom kutatásának kedden Budapesten bemutatott gyorsjelentéséből.
Engler Ágnes, a mozgalom kutatásvezetője a Budapesti Corvinus Egyetemen (BCE) tartott sajtótájékoztatón elmondta, 11 egyetemen több mint 1500 kérdőívet töltöttek ki a hallgatók. Ezekből az látszik, hogy az egyetemisták családcentrikusak és házasságpártiak, valamint legalább két gyereket szeretnének. A legtöbben az első gyereket 25-30 éves koruk között vállalnák.

A családalapítás legfontosabb feltételének a megfelelő partner megtalálását tartják, ezután következik a biztos munkahely, a harmadik helyen pedig a szülői szerepre való felkészültség szerepel. A megkérdezettek a negyedik helyre sorolták a saját lakást, majd a karrier és a kedvező szociális ellátások következnek, míg a saját autó az utolsó a rangsorban - ismertette a kutatásvezető.

Engler Ágnes közölte, a kérdőívben arra is kíváncsiak voltak, mi kell ahhoz, hogy a fiatalok már az egyetem alatt merjenek gyereket vállalni, a válaszadóknak ugyanis csupán két százaléka vélekedett úgy, hogy akár már a tanulmányai alatt megszülné az első gyerekét.

A megkérdezettek a leginkább hátráltató tényezők között említették, hogy nincs tartós párkapcsolatuk, mert elszigetelten érzik magukat és nehezen tudnak ismerkedni. Véleményük szerint több közösségi helyszínre és párkapcsolatról szóló előadásokra lenne szükségük.

Skrabski Fruzsina, a mozgalom elnöke arról beszélt, hogy az 1970-es években jellemzőbb volt, hogy már az egyetem alatt szültek a nők, ám - ahogy az a felmérésükből kiderül - akkoriban még nem voltak annyira túlterheltek a hallgatók, mint jelenleg.

Ezért az egyetem alatti gyermekvállalás támogatása érdekében kidolgoznak és a kormány elé terjesztenek majd egy programtervet várhatóan még az idén - jelentette be.

A sajtótájékoztatón együttműködési megállapodást kötött az egyetem és a mozgalom, valamint Családbarát hely címet kapott az intézmény baba-mama szobája.



Ezzel kapcsolatban Skrabski Fruzsina azt mondta, a családbarát szemléleti egyre "trendibb" a gazdaságban, és egyre inkább felismerik a cégek és vállalatok, hogy ez a hozzáállás megbízhatóbb munkavállalókhoz és profitnövekedéshez is vezethet.

Lánczi András, a BCE rektora elmondta, az egyetemen évek óta kutatják a családokat elsősorban közgazdasági szempontból, és folyamatban van a családpolitikai mesterképzés akkreditációja is.

Emellett intenzíven dolgoznak azon, hogy a munkahelyi légkör javításának részeként segítsék a munka, a tanulás és a család összeegyeztetését. Példaként említette, hogy hosszú idő után ismét van az egyetemen őszi és tavaszi szünet, amely egybeesik a közoktatási szünettel, így a szülők otthon tudnak maradni a gyerekekkel.

Pavlik Lívia, az egyetem kancellárja kiemelte, hogy a családbarát munkahely kialakításánál nem kizárólag az anyákra koncentrálnak, és igény szerint minden kisgyermekes munkatársaknak próbálnak részmunkaidőt biztosítani.

A Három királyfi, három királylány mozgalom, amelyet az azóta elhunyt Kopp Mária orvos, a Népesedési Kerekasztal szervezője 2009-ben alapított, abban kíván szerepet vállalni, hogy a tervezett gyerekek megszülethessenek Magyarországon. Társkereső programjaikkal, a munka és a család egyensúlyának fontosságát hangsúlyozó pályázataikkal, a kormányzatoknak tett szakmai javaslataikkal azt akarják elérni, hogy a párok bátrabban merjenek gyerekeket vállalni.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Október 22. 10:34, kedd | Életmód

PTE: az észak-indokínai szubtrópusi régióban alakulnak és fejlődnek ki az emberiség számára kockázatos SARS-szerű vírusok

Az emberiség számára kockázatos SARS-szerű vírusok evolúciója és kialakulása az észak-indokínai szubtrópusi régióhoz köthető

2024. Október 20. 08:55, vasárnap | Életmód

Nébih: újabb cég hívott vissza kölesgolyót a forgalomból

Szalmonella lehetséges jelenléte miatt az Auchan Magyarország Kft. is visszahívott extrudált bio kölesgolyót a forgalomból - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szombaton az MTI-vel.

2024. Október 18. 07:49, péntek | Életmód

Meghalt Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke

Életének 85. évében csütörtök hajnalban meghalt Kozma Imre atya, katolikus pap, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke, a Betegápoló Irgalmasrend korábbi magyarországi vezetője.

2024. Október 18. 07:44, péntek | Életmód

Endrődi Gergely kutatófizikus Magyarországon folytatja munkáját

Magyarországon folytatja munkáját Endrődi Gergely kutatófizikus, a Bielefeldi Egyetem professzora a Research Grant Hungary program keretében - jelentette be a kultúráért és innovációért felelős miniszter csütörtökön.