Érdekes következtetések vonhatóak le az adott kor halálozási körülményeiről és házasodási szokásairól a lakosság adatait legjobban lefedő anyakönyvekből - mondta el rádiónkban Berkes József, a Magyar Nemzeti Levéltár főlevéltárosa, aki a névadási szokásokról és az anyakönyvkutatás buktatóiról is beszélt. A hely- és tudománytörténeti kutatások fontos forrása lehet az a készülő adatbázis is, amely a történelmi Magyarország lakóinak fennmaradt személyi adatait fogná egybe – közölte Szögi László, az ELTE Egyetemi Levéltár igazgatója.

Az anyakönyvek fedik le legjobban a lakosság adatait. A legelterjedtebb ilyen jellegű dokumentumokból emellett a legkevesebb szakértelemmel a legtöbb genealógiai adatot lehet kinyomozni. A Rádió Orient műsorában Berkes József elmondta, az anyakönyvek egyidősek a kereszténységgel. A keresztényüldözés időszaka végén az egységes Római Birodalom nyugati felében az őskeresztények az élők listáit állították össze. A keleti egyházrészben pedig a misék végén könyörgéseket olvastak fel listákról a mártírokért, majd később az összes elhunytért. Az anyakönyvezés e gyökerei feledésbe merültek, a 12-14. századig senki sem foglalkozott a kérdéssel – magyarázta a Magyar Országos Levéltár főlevéltárosa.

Az OrientPress Hírügynökség közigazgatási rádiójának vendége elmondta, az 1530-as években az angol és a francia államban vezették be először a kötelező anyakönyvezést. Az egyház ezt később vezette be, az 1563-as tridenti zsinaton rendelte el a keresztelési és házassági anyakönyvek vezetését. A római szertartásos könyv már 5 anyakönyvet, a születési, a házassági, a halotti, a konfirmálási adatokat és a lelkek listáját rögzítette. Berkes József kiemelte, 1822-től a visszakeresések egyszerűsítésére mutatókat vezettek be, majd 1827-től másodpéldányok vezetésére kötelezték az egyházakat. „További mérföldkő 1895. október 1-je, amikor a kötelező egyházi anyakönyvezés helyett a polgári anyakönyvezést helyezték előtérbe” – hangsúlyozta.

A főlevéltáros elmondta, az anyakönyvek vizsgálatából érdekes következtetéseket vonhatunk le. A halálozási adatok megtekintésekor az óriási csecsemőhalandóságot emelte ki. Emellett megdöbbentő adat, hogy már a 19. század végén gyakori volt a rák. „A mai ember számára meglepő halálozási okokkal szembesülhetünk. A fertőzéses betegségek dominálnak, azonban emellett az éhezés, a fagyás, a bírói kivégzés fojtással megjelölésekkel is felbukkannak” – emelte ki a vendég.

A családnevek a lakosság felszaporodásával és az adminisztratív ügyintézés elterjedésével váltak érdekessé. A származási hely, a népnevek és az állatnevek mellett a foglalkozásokból és a testi adottságokból is származnak a családnevek. Berkes a keresztnevekkel kapcsolatban a névhalmozás jelenségét részletezte. „A főnemeseknél 5-6, a Habsburgoknál akár 16 keresztnév sem volt ritka. Az uralkodók a kereszténység védőszentjét megtisztelve a Mária nevet is felvették. Az elmúlt években a szappanoperák neveinek átvétele terjedt el” – emelte ki a főlevéltáros.

A közelmúltban kezdeményezés indult az ország levéltárainak részvételével egy olyan adatbázis létrehozására, amely a történelmi Magyarország lakóinak fennmaradt személyi adatait fogná egybe. A Rádió Orient műsorában Szögi László elmondta, a projekt első lépésében a felsőoktatási intézmények anyakönyveit dolgozzák fel 1848-ig. A hosszú távú tervek között az időtáv kiszélesítése, valamint az egyházi anyakönyvek feldolgozása is szerepel. Az ELTE egyetemi levéltárának és könyvtárának igazgatója hozzátette, az anyakönyveket nemcsak digitalizálják, hanem elektronikus adatbázisba rendezik. „Az egy-két évtizedes projekt befejezése után az adatbázis a közös magyar levéltári portálon lesz elérhető” – hangsúlyozta a vendég.

Szögi elmondta, a projekt a Nemzeti Kulturális Alap támogatása mellett alapítványi hozzájárulására is számít. „A kezdeményezés széles társadalmi igényt elégít ki, szélsőséges tömegeket mozgósít a saját múlt kutatása után. Remélhetően a kulturális élet irányítói is felismerik a hasznot” – jelentette ki az igazgató. Szögi László hozzátette, az adatbázis a családtörténeti munkák mellett a hely-, a tudomány- és a szakmatörténeti kutatások fontos forrása lehet. Kutatható lenne például, hogy őseink felekezetek vagy társadalmi rétegek szerint hol tanultak.

Az ELTE levéltárának és könyvtárának igazgatója a szomszédos országok levéltáraival folytatott egyeztetéseket eredményesnek ítélte meg. Erdélyben nagyon pozitív a helyzet: komoly forráskiadás történt az elmúlt évtizedekben. Szlovákiában kevés az ilyen jellegű munka, itt közös kiadásokat szeretnének. Berkes József hozzátette, a Magyar Nemzeti Levéltár 2-3 éven belül, az egyházi anyakönyvek feldolgozásakor kapcsolódhat be a projektbe.