Hírek
2012. Január 31. 14:01, kedd |
Sport
Forrás: mno.hu/MTI
Megműtötték Kovács Katalint
Megműtötték Kovács Katalin olimpiai, világ- és Európa-bajnok kajakos eltört kezét.
A Molcsapat.hu keddi tájékoztatása szerint Kovács január közepén ráesett a korábban, még októberben, kerékpározás közben megsérült kezére. Az akkor letört orsócsontdarab miatt a gyógyulása nagyon lassan haladt, és még január elején sem tudott teljes értékű edzésmunkát végezni.
„Január közepén egy rendezvényre voltam hivatalos, ahol egy rossz lépés következtében elbotlottam és ráestem a korábban sérült kezemre. Ismét éles fájdalmat éreztem, és tudtam, hogy nagy a baj” – mondta a harmincegyszeres világbajnok, akinek karján jelenleg csak egy kis heg látszik, és mint hozzátette: az operáció után két nappal már szinte mindenre tudta használni a kezét. Azt egyébként elő is írták neki, hogy ha lehet, minél hamarabb erőltesse és használja.
„Jelenleg a fekvenyomáson kívül szinte minden gyakorlatot meg tudok csinálni. Az erőnlétem pedig jobb, mint eddig bármikor, ezt a futásoknál és az úszásnál is érzem. Úgy gondolom, ez a második esésem is kellett ahhoz, hogy teljesen rendbe jöjjön a kezem és most már teljesen egészségesen készülhessek az olimpiai válogatóra” – fűzte hozzá Kovács.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 25. 08:00, szerda | Sport
Bajnokok Ligája - Kettős vereséggel búcsúzott az Internazionale
2026. Február 24. 16:00, kedd | Sport
Férfi kézilabda MK - Az elődöntőben találkozik a Veszprém és a Szeged
A címvédő Szeged a bajnok Veszprémmel találkozik a férfi kézilabda Magyar Kupa elődöntőjében.
2026. Február 24. 07:35, kedd | Sport
Labdarúgó NB I - Tartja a lépést az ETO-val a Ferencváros
A címvédő Ferencváros 3-1-re nyert az MTK Budapest vendégeként a labdarúgó Fizz Liga 23. fordulójának hétfői zárómérkőzésén, ezzel újra három pontra van a listavezető ETO FC Győrtől.
2026. Február 23. 07:43, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - Látványos, hétgólos meccsen hozta el Paksról a három pontot az éllovas Győr
Az éllovas Győr izgalmas mérkőzésen 4-3-ra nyert a kupagyőztes Paks otthonában a labdarúgó Fizz Liga 23. fordulójának vasárnapi játéknapján.

