Hírek
2015. November 07. 00:00, szombat | Helyi
Megnyílt a pályaválasztási kiállítás Tatabányán
Ötvennél több kiállító részvételével megyei pályaválasztási kiállítás nyílt pénteken Tatabányán a Földi Imre Sportcsarnokban.
A Kormányhivatal foglalkoztatási főosztálya által szervezett rendezvény szombaton is várja az érdeklődőket, 9-től 12 óráig.
A megye összes pályaválasztás előtt álló általános iskolását megmozgató kiállítást Cseresnyés Péter munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár nyitotta meg, aki kiemelte; a duális képzés lényege, hogy a diákok az elméleti képzés mellett a gyakorlati ismereteket munkahelyi környezetben, cégeknél kapják meg, ahol a munkakultúrát is elsajátíthatják.
Dr. Kancz Csaba köszöntőjében elmondta, az érdeklődők nagy számát tekintve látható, hogy a diákság figyelmét sikerült felkelteni a továbbtanulási lehetőségek iránt. A sportcsarnokban 51 kiállító van jelen, a szakképző intézmények mellett megjelentek a cégek és a gimnáziumok is. A szervezők 2600 diák részvételére számítanak.
A látogatók megismerkedhetnek a megye középiskoláival, illetve felnőttképzést folytató intézményeivel. A helyszínen az érdeklődő diákok hegesztő és targonca szimulátort is kipróbálhatnak.
A kiállításon szombaton 11,45-kor díjazzák a „Az Év Kiállítóját”, a „Legjobb Kulturális Programot” és a „Szakma-sziget” legjobb kiállítóját. A díjakat Dr. Szerencsés László, a KEM Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, valamint Hajasné Dr. Hertelendi Valéria, a KEM KH Foglalkoztatási Főosztályának vezetője adja át.

Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 09. 09:44, péntek | Helyi
SZEMTANÚK JELENTKEZÉSÉT VÁRJUK
A Tatabányai Rendőrkapitányság 11010/1962/2025. bü. számon indított eljárást személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset gondatlan okozásának vétsége miatt.
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 17. 10:58, szerda | Helyi
E-CIGARETTA BUKTATTA LE
Elfogták azt a 32 éves tatabányai férfit, aki a lakásában kristályt árusított.












