Városlista
2026. január 12, hétfő - Ernő

Hírek

2016. Március 19. 00:00, szombat | Helyi

Megtelt a környei tó

Megtelt a környei tó

A kicsiket a nem mindennapi és nem mindenki számára elérhető élmény, a horgász urakat pedig nagy valószínűséggel a gondos gazda jóleső büszkesége vonzza minden halasításkor a környei tó partjára. Az egyik horgász a tartályos autó csütörtöki érkezése után meg is jegyezte: a tónak erre az oldalára kitehetnénk a „megtelt” táblát.
Ezúttal ugyanis negyven mázsa, egyenként 2-3 kilós pontyot telepítettek át Varsádról, ahonnan lassan harminc éve gondoskodnak a halasításról. A mostani állomány értéke meghaladta a 3 millió forintot, s ősszel ugyanennyi érkezik majd, kiegészítve 500 kiló pontyivadékkal és 500 kiló ragadozó hallal. Idén a Környei Horgász Egyesület összességében nagyjából 9 millió forintot tervez haltelepítésre.
A Vackor Óvoda és Bölcsőde apróságai tehát évente több alkalommal is rácsodálkozhatnak, miként „csúszdáznak” a vízbe a kopoltyúsok, s mint ahogy lenni szokott, ezúttal is hamar kifigyelték a bácsik „technikáját”. Amikor a „csúszkát” a férfiak a harmadik tartályhoz illesztették, a gyerekek máris sikítva figyelmeztették egymást: mindjárt jönnek!

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 09. 09:44, péntek | Helyi

SZEMTANÚK JELENTKEZÉSÉT VÁRJUK

A Tatabányai Rendőrkapitányság 11010/1962/2025. bü. számon indított eljárást személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset gondatlan okozásának vétsége miatt.

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2025. December 17. 10:58, szerda | Helyi

E-CIGARETTA BUKTATTA LE

Elfogták azt a 32 éves tatabányai férfit, aki a lakásában kristályt árusított.