Városlista
2025. május 10, szombat - Ármin

Hírek

2019. December 12. 08:50, csütörtök | Belföld
Forrás: mti

Milliós adomány gyűlt össze az árvíz sújtotta Egerszólátnak és Novajnak

Milliós pénzadományt gyűjtött össze a nyári villámárvíz által sújtott két Heves megyei településnek a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége: Egerszólát és Novaj emellett a kormány vis maior keretéhez is kérelmet nyújtott be

- jelentette be szerdán Egerben Nyitrai Zsolt, a térség fideszes országgyűlési képviselője, miniszterelnöki megbízott.

A politikus a sajtótájékoztatón helyi katasztrófának nevezve a történteket köszönetet mondott a védekezésben és a helyreállításban résztvevőknek. Közölte: a kárfelmérések, igénybejelentések befejeződtek, a védekezés, valamint a helyreállítás kiadásai a megyében meghaladják a 350 millió forintot.

Jelezte: Sirok 66 millió forintot kapott a kormány vis maior keretéből, Egerszólát 100 millió forintos, Novaj pedig 38 millió forintos kérelmet nyújtott be a kabinethez. A remélt kormányzati segítség mellett azonban ilyen helyzetben összefogásra és civil segítségnyújtásra, támogatásra is szükség van - húzta alá, megjegyezve: a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége e téren példa értékű munkát végzett.

Szőnyi Kinga, a szervezet elnöke arról beszélt, hogy Magyar családok az árvíz- és viharkárosultakért címmel hirdették meg adománygyűjtő akciójukat, amellyel a nyáron viharkárt szenvedett Szabolcs megyei és a villámárvíz sújtotta Heves megyei településeken igyekeztek segíteni.

A felhíváshoz 12 szervezet és vállalkozás csatlakozott, felajánlások még a határon túli területekről is érkeztek. Közéleti személyiségek, művészek, sportolók is az ügy mellé álltak - hangsúlyozta. Az elmúlt hónapokban összegyűlt több mint 2,5 millió forint ugyanakkor csak csepp a tengerben - fogalmazott. A pénzt végül a Református Szeretetszolgálat Alapítványon keresztül a leginkább rászoruló Egerszólátnak és Novajnak utalják át - mondta.

Juhász Attila Simon (Fidesz-KDNP), a Heves megyei közgyűlés elnöke felidézte: június 23-án 17 Heves megyei településen okozott súlyos károkat a vihar és a hirtelen lezúduló eső. A legjelentősebb kiadásokkal Bükkszéken, Sirokon, Egerszóláton és Novajon járt a védekezés, majd a - helyenként jelenleg is tartó - helyreállítás.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Május 10. 09:07, szombat | Belföld

Itt az újabb kihívás, Szlovákiában megjelent az afrikai sertéspestis

Agrárminisztérium: a Szlovákiában megjelent afrikai sertéspestis elleni védekezésre is figyelniük kell a hazai állattartóknak.

2025. Május 10. 09:04, szombat | Belföld

KSH: áprilisban 4,2 százalék volt az infláció

Áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 4,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Márciushoz viszonyítva átlagosan 0,2 százalékkal nőttek az árak - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2025. Május 10. 09:03, szombat | Belföld

Szijjártó Péter: Magyarország és Szlovákia együtt veszi fel a harcot az újabb brüsszeli javaslat ellen

Magyarország és Szlovákia együtt veszi fel a küzdelmet az orosz energiaimport betiltását célzó brüsszeli javaslat ellen, az ugyanis brutális áremelkedést okozna mindkét országban -

2025. Május 10. 09:00, szombat | Belföld

Orbán Balázs: stratégiai döntések időszaka jön Ukrajnával kapcsolatban

A következő egy év legfontosabb politikai kérdése, hogy Ukrajnával kapcsolatban ne kövessenek el az európaiak két \"butaságot\" - fogalmazott a miniszterelnök politikai igazgatója egy csopaki polgári esten pénteken.