Városlista
2024. augusztus 4, vasárnap - Domonkos

Hírek

2014. Január 11. 05:00, szombat | Kék hírek
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Milliós csalással vádolják a református főiskola volt rektorát

Milliós csalással vádolják a református főiskola volt rektorát

2,4 milliós kárt okozó csalással vádolják V. Zoltánt, aki Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola Kommunikáció- és Médiatudományi Intézetének vezetőjeként, majd rektoraként meg nem tartott órákért és továbbképzésért fizetett másodrendű vádlott tettestársának. A harmadik vádlott adminisztrátorként fedezte a visszaélést - állítja a Debreceni Törvényszék.

A vádirat szerint az I.r. vádlott 2006-tól a Tiszántúli Református Egyházkerület, mint fenntartó kezelésében álló Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola Kommunikáció- és Médiatudományi Intézetének vezetője volt. A 2006-ban hatályba lépő új felsőoktatási törvény alapján új akkreditációt kellett összeállítani, így több külső óraadóval szerződtek - többek között V. Tiborral is - szemináriumok megtartására és kollokviumi vizsgáztatásra.

Ezt a főiskola – félévente - egészen 2011 nyaráig kötötte meg a II.r. vádlottal. A külső óraadó által megtartott órákról, vizsgáztatásról haladási naplót kellett kiállítani, melynek valóságtartalmáért mind az oktató, mind az intézet vezetője felelt. Az intézet oktatásszervezője ezeket összegyűjtötte, ellenőrizte, a kifizetési engedélyeket elkészítette és a rektor elé terjesztette.

A vádirat szerint a II.r. vádlott 2007 januárjától 2010 februárjáig a szerződésekben vállalt óraadói kötelezettségét egyáltalán nem teljesítette, a szemináriumokat és a vizsgákat kivétel nélkül az I.r. vádlott tartotta meg az akkori rektor tudta és beleegyezése nélkül.

Az I. és a II.r. vádlottak a haladási naplókat minden esetben kiállították, a teljesítési igazolásokat az I.r. vádlott intézetvezetőként, a II.r. vádlott óraadóként ellenjegyezte. A III.r. vádlott, V-F. Mónika oktatásszervezőként kezelte a haladási naplókat, ő készítette el a benyújtott számlák alapján a kifizetési engedélyeket is és terjesztette a rektor elé. A rektor a kifizetési engedélyeket ellenjegyezte, a pénzt az I. vádlott, illetve az általa megbízott személy vette fel a főiskola pénztárából. A vád szerint a III.r. vádlott tudta, hogy a haladási naplók valótlan adatokat tartalmaznak. Dr. V. Zoltán a másik két vádlott közreműködésével a rektort jogtalan haszonszerzés végett tévedésbe ejtette, mely következtében összesen 1.374.600 forint kárt okozott – áll a vádiratban.

2010. július 1-től az I.r. vádlottat nevezték ki a főiskola rektorává, így az intézmény vagyonának kezeléséért is ő felelt. A II.r. vádlottal 2010 őszén az oktatási tevékenység ellátásáról szóló szerződést az I.r. vádlott, már mint rektor és egyben, mint megbízó írta alá. Az óraadói és vizsgáztatói tevékenységet azonban a továbbiakban is ő maga látta el. Miután az elsőrendű vádlott rektori megbízása után új vezető került a Médiatudományi Intézet élére, a haladási naplót az új vezető részére a III.r. vádlott, mint oktatásszervező nem mutatta be, a teljesítés igazolásából és a kifizetés engedélyezéséből teljes mértékben kihagyták. A vád szerint az I.r vádlott – két társa segítségével - a rá bízott vagyonból 156.000 Ft kárt okozott.

A 2010/2011 tanévben újabb két szerződés született. Az I.r. vádlott a főiskola rektoraként szakmai tanácsadói munkával bízta meg a II.r. vádlottat. A két megállapodás szerinti 450.000 és 600.000 forintról kiállított számlákat az I.r. vádlott utalványozását követően a főiskola kifizetette. A vádirat szerint a szerződés mögött valós tanácsadói tevékenység nem állt, így az ügyészség szerint az I.r. vádlott a rá bízott vagyonból 1.050.000 Ft-ot jogtalanul eltulajdonított.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Augusztus 03. 09:01, szombat | Kék hírek

NAV: folytatódik a nyári ellenőrzés

2024. Augusztus 01. 07:55, csütörtök | Kék hírek

Négyszáznál több gyorshajtót fogtak a rendőrök az Árpád hídon két hét alatt

Több mint 400 gyorshajtót fogtak a rendőrök az Árpád hídon két hét alatt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon.

2024. Augusztus 01. 07:52, csütörtök | Kék hírek

Keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ismét keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol.

2024. Július 30. 07:59, kedd | Kék hírek

Közel tízezer hamis cipőt találtak a pénzügyőrök Bács-Kiskun vármegyében

Közel tízezer hamis cipőt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Bács-Kiskun vármegyében - tájékoztatta az adóhatóság hétfőn az MTI-t.