Hírek
2014. Október 07. 17:55, kedd |
Sport
Forrás: InfoVáros | Balogh Tamás
Muresan: „Sajnos az időjárás egyáltalán nem kedvezett nekünk”
Balszerencsésen zárult a magyar H-Moto Team versenyzőjének, Robert Muresannak a szezonja: miután a román motoros tegnap még a remek nyolcadik helyre kvalifikálta magát a FIM Superstock 1000 Kupa magny-cours-i szezonzáróján, a mai eső azonban tönkretette a biztatóan alakuló hétvégét, így a fiatal pilóta már a következő évadra koncentrál.
Robert Muresan számára kifejezetten jól alakultak a dolgai a FIM Superstock 1000 Kupa franciaországi idényzáróján, hiszen pénteken és szombaton is a nyolcadik pozícióban zárt a szabadedzéseken és a kvalifikáción. Vasárnap azonban az eső volt az úr Magny-Cours-ban, ez pedig alaposan megnehezítette a román pilóta és csapata, a H-Moto Team számára: a BMW hátuljával komoly gondok adódtak, így a fiatal versenyző többször is kénytelen volt kilátogatni a szerelőihez, végül pedig inkább úgy döntöttek, inkább tesztnek használják fel a hátralévő köröket.
A balszerencsés zárás ellenére Muresan valaminek azért mégis örülhetett, hiszen a hétvége előtt kitűzött célját elérte, hiszen sikerült megtartania összetettbeli 13. helyezését. A mostani versenyt azonban szeretné minél hamarabb maga mögött tudni, hogy időben elkezdhesse a felkészülést a 2015-ös évadra.
Robert Muresan
„Sajnos az időjárási körülmények egyáltalán nem kedveztek nekünk, mivel korábban nem edzettünk még esőben, emellett pedig a motor hátuljával is komoly problémák adódtak, amelyeket még meg kell találnunk és ki kell vizsgálnunk. Négyszer is kiálltam a bokszba, s úgy döntöttünk, inkább megpróbálunk annyit tesztelni a vizes pályán, amennyit csak tudunk. Sikerült megtartanunk a 13. helyet az összetett pontversenyben, s igazából ez is volt a célunk. Megpróbálunk a lehető leggyorsabb túllépni ezen a versenyen, hogy minél hamarabb elkezdhessük a felkészülést a következő szezonra.”
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 25. 08:00, szerda | Sport
Bajnokok Ligája - Kettős vereséggel búcsúzott az Internazionale
2026. Február 24. 16:00, kedd | Sport
Férfi kézilabda MK - Az elődöntőben találkozik a Veszprém és a Szeged
A címvédő Szeged a bajnok Veszprémmel találkozik a férfi kézilabda Magyar Kupa elődöntőjében.
2026. Február 24. 07:35, kedd | Sport
Labdarúgó NB I - Tartja a lépést az ETO-val a Ferencváros
A címvédő Ferencváros 3-1-re nyert az MTK Budapest vendégeként a labdarúgó Fizz Liga 23. fordulójának hétfői zárómérkőzésén, ezzel újra három pontra van a listavezető ETO FC Győrtől.
2026. Február 23. 07:43, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - Látványos, hétgólos meccsen hozta el Paksról a három pontot az éllovas Győr
Az éllovas Győr izgalmas mérkőzésen 4-3-ra nyert a kupagyőztes Paks otthonában a labdarúgó Fizz Liga 23. fordulójának vasárnapi játéknapján.
