Hírek
2014. November 29. 00:00, szombat | Helyi
NAV tájékoztató
A mögöttes felelősség szabályainak változása az új Polgári Törvénykönyv szabályai szerint
Az új Polgári Törvénykönyv (továbbiakban új Ptk.) a jogi személyek szabályozását diszpozitív alapokra helyezi, azaz a felek főszabályként eltérhetnek az új kódex rendelkezéseitől. A hatályos felelősségi szabályoktól való eltérés azonban kizárólag akkor engedhető meg, ha a felek magukra nézve szigorúbb felelősségi szabályokat állapítanak meg.
A korábban a társasági jogban található rendelkezések egy része általános – minden jogi személyre – irányadó szabállyá vált. A felelősség valamennyi cégforma, azaz a betéti társaság, illetve a közkereseti társaság tagját, illetve vezető tisztségviselőjét is terheli.
Az új Ptk. a jogi személy tagjára, illetve alapítójára vonatkozóan hasonló felelősségi szabályokat fogalmaz meg, mint korábban a gazdasági társaságokról szóló törvény (továbbiakban Gt.) a korlátolt felelősségű társaság és a részvénytársaság tagjára (részvényesére). A jogszabály a társaság megszűnését követően szankcionálja a tag tagságának ideje alatt tanúsított visszaélésszerű magatartását. Ezen rendelkezés szerint a hitelezőknek nemcsak a társaság vagyonából, hanem a mögöttes helytállásra köteles tagtól is meg kell kísérelni a követelésük kielégítését.
A jogi személy megszűnéséig az okozott kárért az alkalmazott és a tag kizárólag akkor felel a munkáltatóval, illetve a jogi személlyel egyetemlegesen, ha a kárt szándékosan okozta. A felelősség megállapítása során nincs jelentősége a jogi
személyben fennálló tagi befolyás mértékének.
Az új Ptk. a korábbi szabályozáshoz képest szigorúbb felelősségi szabályokat vezetett be a vezető tisztségviselő károkozásáért, mivel a vezető tisztségviselő a céggel együtt felel, ha valakinek kárt okoz. A vezető tisztségviselők károkozása esetén tehát nincs szükség a visszaélésszerű magatartás bizonyítására, mint a társaság tagja esetében.
Az adózás rendjéről szóló törvény alapján amennyiben az esedékes adót a társaság nem fizeti meg, akkor az adó megfizetésére határozattal kötelezhető a gazdasági társaság azon tagja, illetve vezető tisztségviselője, aki törvény alapján felel a vállalkozás kötelezettségeiért. Korábban a Gt. kizárólag a betéti társaság beltagja, illetve a közkereseti társaság tagjai esetében rendelkezett a korlátlan felelősségről. Az új Ptk. azonban már azt is lehetővé teszi, hogy az adóhatóság valamennyi gazdasági társaság tagjára vagy vezető tisztségviselőjére alkalmazza a mögöttes kötelezés lehetőségét. Tekintettel arra, hogy a vezető tisztségviselőt a felróhatóság fokától függetlenül terheli a felelősség, így a hitelezőknek könnyebb lesz a mögöttes felelősség feltételeinek bizonyítása, ezért az adóhatóságnak a jövőben lehetősége lesz arra, hogy nagyobb számban kötelezze a vezető tisztségviselőket a társaság tartozásainak megfizetésére még a cég megszűnése előtt.
Továbbá a hitelezők kielégítetlen követelésük erejéig kártérítési igényt is érvényesíthetnek a cég megszűnését követően a társaság vezető tisztségviselőivel szemben, ha a vezető tisztségviselő a társaság fizetésképtelenségével fenyegető helyzet beállta után a hitelezői érdekeket nem vette figyelembe. Korábban a Gt. úgy rendelkezett, hogy külön törvény írhatja elő a vezető tisztségviselők hitelezőkkel szembeni helytállási kötelezettségét, azaz a jogalkotó az új rendelkezés elfogadásakor egységes szerkezetbe foglalta a felelősségi szabályokat.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 09. 09:44, péntek | Helyi
SZEMTANÚK JELENTKEZÉSÉT VÁRJUK
A Tatabányai Rendőrkapitányság 11010/1962/2025. bü. számon indított eljárást személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset gondatlan okozásának vétsége miatt.
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 17. 10:58, szerda | Helyi
E-CIGARETTA BUKTATTA LE
Elfogták azt a 32 éves tatabányai férfit, aki a lakásában kristályt árusított.
