Hírek
2021. Május 24. 12:05, hétfő |
Belföld
Forrás: infovárosok/police.hu
Nőnek adta ki magát, több mint 2 és fél milliót csalt ki
A budapesti férfi több mint 2,5 millió forinttal károsított meg a sértettet. A tatai rendőrök a tettest gyanúsítottként kihallgatták és befejezték az ügy vizsgálatát.
A 39 éves budapesti férfi könnyen akart pénzhez jutni, ezért álprofilt hozott létre egy internetes oldalon. F. Zoltán női névvel és fényképpel regisztrált. Találomra jelölt be férfiakat az oldalon, így került kapcsolatba egy kocsi lakossal. Rövid beszélgetés után pénzt kért tőle, amit a sértett elutalt. A következő napokban további összegeket kért a sértettől. A gyanú szerint 2020. november 20. és december 3. között több mint 2,5 millió forintot csalt ki a sértettől – közölte a rendőrség.
A rendőrök a feljelentést követően azonosították és 2021. március 10-én a budapesti lakcíméről előállították F. Zoltánt. Őt a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, ellene csalás bűntett elkövetése miatt indult büntetőeljárás. A férfi a bűncselekmény elkövetését beismerte és azt állította, hogy korábban hasonló módon őt is megkárosították. A rendőrök a kutatás során olyan tárgyakat is lefoglaltak, amit a gyanúsított a szerzett pénzből vásárolt. A Tatai Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és a keletkezett iratokat megküldte a Tatai Járási Ügyészségnek.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 12. 07:39, hétfő | Belföld
Mávinform: indul a peronépítés Keleti pályaudvaron, módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje
Hétfőn kezdődik az akadálymentes peron építése a Keleti pályaudvaron, ezért módosul a Keleti pályaudvart érintő dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, több dunántúli vonat végállomása Kelenföldre kerül át
2026. Január 12. 07:37, hétfő | Belföld
MÁV-csoport: tavaly 179 közösségi közlekedésben dolgozót bántalmaztak
2025-ben 179 alkalommal érte bántalmazás a vasúti és közúti közlekedésben szolgálatot teljesítő dolgozókat - közölte a MÁV-csoport vasárnap közleményben.
2026. Január 12. 07:36, hétfő | Belföld
Kemény fagyokkal indul a hét, majd enyhülés jön
Kedd hajnalban akár mínusz 18 Celsius-fok is lehet, és napközben is fagyni fog.
