Hírek
2023. Január 01. 09:52, vasárnap |
Belföld
Forrás: mti
Novák Katalin: most nem a csüggedés, hanem az összekapaszkodás ideje jött el
Most nem a csüggedés, hanem az összekapaszkodás ideje jött el - hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök a közmédia által közvetített újévi köszöntőjében, a Himnusz elhangzása után vasárnap.
"Isten csodája, hogy még áll hazánk!" - idézte a ma 200 éve született Petőfi Sándort az államfő, majd hozzátette: mennyire igaz ez ma is, az elmúlt évek váratlan nehézségei után.
"Még ízlelgetjük a szót: 2023, és óvatosan kérdezzük: a következő esztendő vajon mit tartogat nekünk személyesen és nekünk magyaroknak együtt" - fogalmazott Novák Katalin.
Azt mondta: szeretnénk, ha a jövő év könnyebb lenne, mint amilyen az idei volt. Ha könnyebb nem is, akkor legalább nehezebb ne legyen! Ha mégis nehezebb lesz, akkor legalább tudjuk, hogyan kell megküzdenünk. Ha már tudjuk hogyan, kapjunk hozzá erőt és segítséget! - tette hozzá.
Nekivágni egy új, talán nehezebb esztendőnek úgy lenne jó, ha a gondokat most minden magyar ember egyszerre letehetné. Ha maga mögött hagyhatná a megélhetésért folytatott küzdelem fáradtságát, a bizonytalan jövő okozta aggodalmat, a háborús fenyegetés félelmét, a csalódottságot, hogy már megint újra kell kezdeni - folytatta Novák Katalin, hozzáfűzve: a nehézségek nem szűnnek meg egy csapásra újévkor.
Hogy is szűnhetnének meg? - tette fel a kérdést.
Van azonban mire építenünk. A nehezedő élet és körülmények közepette sokan megsokszorozzák erőfeszítéseiket, és nem a menekülést választják. Talpon maradnak - mondta.
"Ezt láttam személyesen is a drávaiványi dinnyeszedőknél, a karácsondi kisboltban, a porvai polgármesterasszonynál, a gyulafehérvári lelkipásztoroknál, a győri és a szomori iskolaigazgatónál, a hegyaljai borászoknál, az esztergomi Suzuki-gyárban, a kelebiai határvédőknél. Ezt tapasztaltam azoknál a családoknál is, akikkel találkoztam" - sorolta az államfő, aki köszönetet mondott nekik, és mindazoknak, akik hisznek és bíznak Magyarországban.
"Erős, küzdő, válságálló nemzet vagyunk. Kemény fából faragtak minket. Huzatos vidéken, népek útkereszteződésében élünk. Ahol nem elég a tehetség, a fifikás magyar észjárás, a népmesékből ismert leleményesség. Szorgalommal, kemény munkával kell megdolgoznunk az eredményekért" - közölte.
"A történelem arra is megtanított minket, hogy legnagyobb gyengeségünk a széthúzás, legnagyobb erősségünk az összefogás. Most nem a csüggedés, hanem az összekapaszkodás ideje jött el. Most tudunk tenni azért, hogy a legmagányosabbak is érezzék: nincsenek egyedül" - fogalmazott.
A köztársasági elnök elmondta, nagymamája arra tanította: "azt add meg, Fiam a másiknak, amit magadnak is kívánnál".
Ha az erősek a gyengék mellé állnak, a fiatalok kinyújtják kezüket az időseknek, a tehetősebbek észreveszik a szerényebben élőket, akkor jól hasznosítjuk az elmúlt évtizedben közösen elért eredményeket - mutatott rá.
Az államfő azt mondta: akkor nyer értelmet a gazdasági teljesítmény, a magasabb életszínvonal, ha a nehéz idők küszöbén nem saját erődítményeinkbe húzódunk vissza, hanem felelősségünket kiterjesztjük szűk családunkon túlra, a többi magyarra is.
Ahogy egy emberként fogtunk össze a kárpátaljai magyarokért és az ukrán menekültekért, úgy állhatunk most oda azok mellé, akiknek közülünk segítség kell a holnaphoz - tette hozzá.
Novák Katalin úgy folytatta, közben azt várjuk a döntéshozóktól, hogy tegyék könnyebbé ezt a küzdelmet.
Legyen szó a gyermeknevelés segítéséről, az áremelkedések mérsékléséről, a fiatalok és nyugdíjasok támogatásáról, a pedagógusok méltó elismeréséről vagy a jó gazdasági döntésekről - mondta.
A 2023-as esztendő még csak néhány perces. "Mi, édesanyák, tudjuk, milyen egy újszülöttet először kézbe venni. Egyszerre elfelejtjük a fájdalmat, a nehézséget, tele vagyunk reménységgel, várakozással, szeretettel, mosollyal" - közölte.
"Így vegyük most együtt kézbe a 2023-as esztendőt, és adjunk a mosolyunkból a mellettünk állónak is" - mondta az államfő.
Azt hangoztatta, legyen úgy, ahogy a székely népének kívánja: "Adjon Isten minden jót / Ez új esztendőben / Vegye el mind a nem jót, / Ez új esztendőben; / Mitől félünk, mentsen meg, / Amit várunk, legyen meg, / Ez új esztendőben!"
Novák Katalin beszéde végén békét hozó új évet kívánt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 27. 13:00, hétfő | Belföld
Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke nem veszi át az országos listán szerzett parlamenti mandátumát és nem indul pártja tisztújító kongresszusán sem. Ezt a politikus vasárnap tette közzé a Facebook-oldalán.
2026. Április 27. 11:00, hétfő | Belföld
Az eddiginél korábban lép életbe a MÁV csoport előszezoni menetrendje
A MÁV-csoport előszezoni menetrendje az idén minden eddiginél korábban, már május 1-jétől életbe lép - közölte a közlekedési vállalat vasárnap az MTI-vel.
2026. Április 27. 10:00, hétfő | Belföld
Jogszabály-módosítást kezdeményez az Országgyűlésnél a győri önkormányzat több káros anyag határértékének előírásában
Felterjesztési jogával élve jogszabály-módosításra sarkallja az Országgyűlést több ipari eredetű, egészségre káros anyag levegőterheltségi és felszín alatti vízi határértékének előírásában a győri közgyűlés
2026. Április 27. 09:00, hétfő | Belföld
Kapitány István: Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, versenyképes ötletekre építi
Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, az életképes és versenyképes ötletekre építi, mert ebben rejlik a hosszú távú és fenntartható siker titka
