Hírek
2014. December 11. 00:00, csütörtök | Helyi sport
OMS Tata Vívó Sport Egyesület 2014
Az egyesület 21 évvel ezelőtt 1993 őszén alakult Tatán azzal a céllal, hogy a rendszeres sportolást, versenyzést, felüdülést biztosítsa tagjai számára
Az egyesület ennek érdekében közreműködik a működési területén lévő oktatási intézmények tanulóinak testnevelési és sporttevékenységében, szervezi az ifjúság sporttevékenységét és az utánpótlás nevelését, a Magyar Vívó Szövetséggel folyamatosan kapcsolatot tart, és együtt működik, sportkapcsolatokat épít és ápol mind bel-, mind külföldön. Együttműködik más
sportegyesületekkel, iskolákkal, sporthatóságokkal és a tevékenységünket támogató cégekkel, intézményekkel.
Az edzések mindenki számára nyilvánosak és bárki tagja lehet, aki elfogadja az alapszabályban foglaltakat. Az OMS Tata VSE-ben közel 80 gyermek sportol rendszeresen, akiknek a felkészítésével, oktatásával, versenyeztetésével 3 edző foglalkozik: Juhász Bence, Partali Csaba és Plásztán Attila.
A versenyzők női és férfi párbajtőrben, mind a 9 korcsoportban részt vesznek és eredményesen szerepelnek az országos és nemzetközi versenyeken,
A 9 korosztály a következő: Törpici (10-11 éves), Bambi (12 éves), Gyermek (13 éves), Újonc (14 éves), Serdülő (15 éves), Kadét (16-17 éves), Junior (18-20 éves), U23 (21-23 éves), Felnőtt (23 év felett)
Az idei évben az eddigi legeredményesebb nemzetközi szereplését érte el az egyesület.
Eszetrgályos Patrik:
Kadet egyéni világbajnok lett Plovdívban,
Ifjusági Olimpiai Bajnok lett Nanjingban egyéniben
Ifjosági Olimpiai ezüstérmes lett Nanjingban csapatban
Kadett Európa Bajnoki bronz érmes lett Jeruzsálemben
Kun Anna:
Junior Világbajnoki 4.helyezett lett Plovdívban
Junior Európa Bajnoki 6. helyezett lett Jeruzsálemben
Molnár Petra:
Kadet Európa Bajnoki 6.helyezett lett Jeruzsálemben
Nemzetközi és világversenyek az elmúlt évekre is visszatekintve:
Böjte Szabolcs:
Junior Világbajnokság, Baku 1.hely
Junior Európa Bajnokság, Odense 1.hely
Junior Világkupa, Basel 1.hely
Junior Világkupa, Budapest 2.hely
Junior Világkupa, Laupheim 3.hely
Junior Világkupa, Lignano 3.hely
Összetett junior világranglista 2.hely
Összetett kadét világranglista 1.hely
Izsó Katalin:
U 23 Európa Bajnokság, Modena 3.hely
Junior Világbajnokság, Korea 2.hely
Felnőtt Európa Bajnokság, Párizs 4.hely
Junior Világkupa, Lignano 2.hely
Juhász Bence:
Kadét Világbajnokság, Korea 7.hely
Kadét Európai Körverseny, Mödling 2.hely
Kadét Európai Körverseny, Pozsony 2.hely
Laborc Izabella:
Junior Európa Bajnokság, Catania 2.hely
Kátai Bence:
Junior Világkupa, Laupheim 2.hely
Kadét Európai Körverseny, Pozsony 2.hely
Lunacsek Márton:
Kadét Európa Bajnokság, Novi Sad 3.hely
Nagy Attila:
Kadet Európa Bajnokság, Porec 6.hely
Kadét Európai Körverseny, Mödling 2.hely
Kadét Európai Körverseny, Pozsony 3.hely
Havellant Kristóf :
Kadét Európai Körverseny, Budapest 3.hely
Molnár Petra:
Gyermek Olimpia egyéni, Ankara 1.hely
Gyermek Olimpia csapat, Ankara 1.hely
Kadet Európa bajnokság Jeruzsálem 6.hely
Dinga Anna :
Gyermek Olimpia egyéni, Ankara 2.hely
Gyermek Olimpia csapat, Ankara 1.hely
Dinga Kata:
Gyermek Olimpia egyéni, Ankara 3.hely
Gyermek Olimpia csapat, Ankara 1.hely
Kun Anna:
Junior Európa Bajnokság, Budapest 4.hely
Junior Világbajnokság, Porec 6.hely
Junior Világbajnokság, Plovdiv 4.hely
Junior Európa Bajnokság, Jeruzsálem 6.hely
Kadet Európai Körverseny, Pozsony 1.hely
Kadet Európai Körverseny, Zrenjanin 3.hely
Esztergályos Patrik:
Kadet Európa Bajnokság, Jeruzsálem 3.hely
Kadet Világbajnokság, Plovdiv 1.hely
Ifjúsági Olimpia, Nanjing 1.hely
Ifjusági Olimpia Nanjing csapat 2.hely
Jelenleg négy versenyző tagja a magyar válogatottnak:
Kun Anna a felnőtt válogatott és a Heraklész junior válogatott tagja
Esztergályos Patrik a Heraklész junior válogatott tagja.
Nagy Attila a Heraklész junior válogatott tagja
Molnár Petra a Heraklész kadet válogatott tagja.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 27. 16:00, hétfő | Életmód
XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
2026. Április 27. 15:00, hétfő | Külföld
Több fegyverrel szerelte fel magát az a férfi, aki a Donald Trump részvételével tartott díszvacsora helyszínén nyitott tüzet
Több fegyverrel szerelte fel magát az a férfi, aki a Donald Trump elnök részvételével tartott díszvacsora helyszínén tüzet nyitott szombaton egy washingtoni szálloda bálterménél.
2026. Április 27. 13:00, hétfő | Belföld
Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke nem veszi át az országos listán szerzett parlamenti mandátumát és nem indul pártja tisztújító kongresszusán sem. Ezt a politikus vasárnap tette közzé a Facebook-oldalán.
2026. Április 27. 13:00, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - A Paks legyőzésével életben tartotta címvédésről szőtt álmait a Ferencváros
A címvédő Ferencváros 2-0-ra legyőzte a vendég Paksot a labdarúgó Fizz Liga 31. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén.
