Hírek
2016. November 29. 10:56, kedd | Helyi
Óriási siker párbajtőrben a Felnőtt Magyar Bajnokságon!
Gnám Tamara és Kun Anna is duplázott a hétvégén
November végén rendezte a Magyar Vívó Szövetség a Felnőtt Magyar Bajnokságot Budapesten a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban. Pénteken és szombaton az egyéni viadalok kerültek megrendezésre. A tatai és tatabányai hölgyek sikeresen vették az első nap selejtezőjét és mindegyikük tovább jutott a szombati 32-es táblára. Kun Anna magabiztos, remek asszókkal jutott a legjobb négy közé, ahol az olimpiai bajnok Szász Emese ellen most nem sikerült a bravúr, így Anna bronzéremmel zárta az egyéni küzdelmeket.

A nap legnagyobb meglepetését, a Földi Imre Sportösztöndíjas TSC vívónője, Gnám Tamara okozta, aki átgázolt a mezőnyön, majd a tavalyi címvédő debreceni Mihály Katát legyőzve – talán az eddigi legfiatalabb döntősként – jutott az esti fináléba, ahol Szász Emesét az asszó elején megszorította, de győzött a rutin és 15-10-re az Olimpia Bajnok. Az ezüstérem így a 16 éves Tamara nyakába került.
Vasárnap a csapatversenyekkel folytatódott a bajnokság. Az OMS-Tata együttesét: Felker Adrienn, Kun Anna, Gnám Tamara, Kovács Sarolta, a 6. helyre rangsorolták. A 16-os táblán lányaink magabiztos, sima győzelmekkel jutottak a döntőbe, ahol az MTK csapata nyert.
A hétvégi bajnokság mérlege tehát, két egyéni érem, Kun Anna bronz, Gnám Tamara ezüst és az OMS-Tata csapata ezüstérem. Gratulálunk a versenyzőknek és mestereiknek: Plásztán Attilának, Partali Csabának és Juhász Bencének.
Eredmények
Felnőtt Női Párbajtőr Magyar Bajnokság 114 induló:
2. Gnám Tamara TSC
3. Kun Anna OMS-Tata
34. Felker Adrienn OMS-Tata
36. Kovács Sarolta OMS-Tata
41. Molnár Petra OMS-Tata
44. Büki Lili OMS-Tata
47. Tantmann Evelin OMS-Tata
79. Tóth Zsófia OMS-Tata
82. Bödecs Pálma OMS-Tata
89. Varga Luca OMS-Tata
Felnőtt Női Párbajtőr Csapatbajnokság 16 csapat:
2. OMS-Tata: Felker Adrienn, Gnám Tamara, Kun Anna, Kovács Sarolta

Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 09. 09:44, péntek | Helyi
SZEMTANÚK JELENTKEZÉSÉT VÁRJUK
A Tatabányai Rendőrkapitányság 11010/1962/2025. bü. számon indított eljárást személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset gondatlan okozásának vétsége miatt.
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 17. 10:58, szerda | Helyi
E-CIGARETTA BUKTATTA LE
Elfogták azt a 32 éves tatabányai férfit, aki a lakásában kristályt árusított.












