Városlista
2024. augusztus 19, hétfő - Huba

Hírek

2013. November 07. 17:38, csütörtök | Belföld
Forrás: MNO

Öt százalékra csökken a sertéshús-áfa

Öt százalékra csökken a sertéshús-áfa

Az élő- és a félsertés általános forgalmi adója 5 százalékra csökken 2014. január 1-jétől a jelenlegi 27 százalékról – jelentette be a kormány szerdai döntését Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter csütörtökön.

A miniszter elmondta: az áfacsökkentés hozzájárul a gazdaság fehérítéséhez, az érintett vállalkozások versenyképességének növeléséhez. Hozzátette: a mostani döntés az élelmiszerek áfacsökkentésének első lépése, és nem tartotta kizártnak, hogy jövőre további mérséklések lehetnek.

„Bízom benne, hogy a frakció is támogatja majd a javaslatot a parlamenti tárgyalás során, mivel korábban a mezőgazdasági bizottság kormánypárti képviselői körében is megfogalmazódott hasonló elképzelés” – válaszolta újságírói kérdésre Fazekas.

Tisztességes kereskedelmet akar Fazekas

Az előzetes számítások szerint az áfacsökkentéssel kapcsolatos döntés mintegy 10 milliárd forintos költségvetési bevételkiesést okoz, ezt azonban Fazekas szerint a gazdaság fehéredése kompenzálja majd. „Bízunk benne, hogy maga az áfacsökkentés ténye rászorítja majd a piac szereplőit a tisztességes kereskedelemre, a legális csatornák használatára, és mivel a félsertés már feldolgozóknál előállított termék, ezért kereskedelmének ellenőrzésére az e-útdíjas dokumentáció illetve az elektronikus pénztárgépek jó eszközök lesznek az állam kezében” – válaszolta a Napi Gazdaság azzal kapcsolatos érdeklődésére, hogyan kívánja megelőzi a kabinet, hogy az eddig élősertéssel üzletelve áfát csalók eztán a darabolt sertés kereskedelmével folytassák tevékenységüket.

„Bízunk benne hogy az olcsóbb alapanyag hatása megjelenik majd a fogyasztói árak csökkenésében: az alapanyagok árának csökkenése egyfelől mindenképp ármérséklő hatású, másfelől van olyan éles a verseny a hazai kiskereskedelemben, hogy ez érezhető, pár százalékos árcsökkenéssel járjon” – mondta Fazekas, aki az árcsökkenés várható mértékéről nem kívánt jóslásokba bocsátkozni.

Megemlítette azt is, hogy ez csak első lépés az áfamérséklés terén, a tárca vizsgálja majd a sertéságazatban végrehajtott csökkentés hatását, majd ezt követően további ágazatok, élelmiszerek esetében is felmérik, milyen hatása lenne egy-egy hasonló lépésnek. Újságírói kérdésre válaszolva nem zárta ki annak lehetőségét sem, hogy a vizsgálatokat követően akár 2014-ben, év közben is változzanak az áfaszabályok.

A csökkentésnek sok pozitív hatása lesz

A Világgazdaság szerint a csökkentés mellett ugyanakkor az is fontos érv lehetett, hogy a 22 százalékpontos mérséklése az áfabevételt csak kis mértékben befolyásolja. A számítások szerint a csökkentés mindössze 600 millió forintos bevételkieséssel jár, amit azonban kompenzálhat a szektor fehéredésének hatása.

Az Agrárkutató ugyanakkor arra jutott az ötszázalékos áfa eredményeképpen a vágóhidak helyzete nem romlana, sőt, az alapanyag forgalmi adójának csökkentése akár javíthatja is a likviditási helyzetüket, és a piaci kereslet növekedése esetén akár több alapanyagot is tudnak vásárolni.

Húsáfa: garanciákat követeltek

Korábban úgy tűnt, hogy a kormány nem lépi meg az áfacsökkentést, mivel a benyújtott adótörvényekben nem szerepelt ez a tétel. A Fidesz-frakció korábban annak a véleményének adott hangot, hogy addig nem támogatja a húsáfa csökkenését, ameddig nem garantálható, hogy a mérsékléssel az árak is csökkennek. Korábban ugyanis már volt példa arra, hogy egy termék forgalmi adójának csökkentését lenyelték a kereskedők és a gyártók.

Nem csak a családok pénztárcája miatt jelentős lépés, hogy a kormány – hosszas egyeztetések és gondolkodás után – rászánta magát arra, hogy hozzányúl a forgalmi adóhoz. A válság kezdete óta szinte folyamatosan csökken a hazai húsfogyasztás. Az alacsonyabb áraknak köszönhetően ez a trend biztosan megfordul majd, ami lehetőséget nyújt a hazai tenyésztőknek és a feldolgozóknak is a termelés növelésére.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Augusztus 19. 16:40, hétfő | Belföld

Sulyok Tamás: fontos Németország és Magyarország egymáshoz való viszonya

Kiemelt fontosságú Németország és Magyarország egymáshoz való viszonya szövetségesi és stratégiai szempontból is - mondta a magyar államfő hétfőn sajtótájékoztatón Sopronban.

2024. Augusztus 19. 08:48, hétfő | Belföld

Augusztus 20. - Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapesten

Az augusztus 20-ai ünnepségek miatt időszakos lezárásokra, jelentős forgalomkorlátozásokra kell számítani a fővárosban.

2024. Augusztus 18. 08:28, vasárnap | Belföld

Augusztus 20. - Egyedülálló drónshow várja a közönséget kedden

Ezerháromszáz drón összehangolt repülése teszi még látványosabbá az idei Szent István-napi tűzijátékot, a szervezők több mint egy éve készülnek a produkcióra, amely Magyarország történelme és kulturális öröksége előtt tisztele

2024. Augusztus 18. 08:27, vasárnap | Belföld

Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: