Városlista
2026. január 12, hétfő - Ernő

Hírek

2014. Március 10. 10:12, hétfő | Helyi sport

Parázs mérkőzés Komlón

Parázs mérkőzés Komlón

Nagy csatában 29-27-es vereséget szenvedett a Tatai AC férfi kézilabda csapata idegenben a Komló ellen az NBI/B Nyugati csoportjának 18. fordulójában, szombaton

A fekete-fehérek továbbra is versenyben vannak a dobogós helyekért. A női NBII-ben ismét győzött a TAC, tavasszal eddig százszázalékos az együttes. Szép számú közönség előtt rangadóhoz méltó hangulatban és színvonalon kezdődött a találkozó. Fej-fej mellett haladtak a csapatok, az ötödik percben 5-5 volt az állás. A félidő végére lépéselőnybe kerültek a hazaiak, végül 16-14-es vezetéssel vonulhattak szünetre. A második játékrészt parádésan kezdte a TAC, megfordította az eredményt. A 40.percben 20-18-ra, az 50-ikben 25-24-re vezettek e vendégek. Az 53.percben 27-25-ös TAC vezetést mutatott az eredményjelző, és kettős emberelőnyben támadhatott a Tatai AC. A labda azonban a kapufán csattant, az ellentámadásból pedig hétméterest és kiállítást kaptak a hazaiak. Néhány vitatható ítélet után a hátralévő időben már csak hazai gól született, így a szikrázóan kemény rangadót a Komló nyerte meg.
férfi kézilabda NBI/B, Nyugati csoport, 18. forduló:
Komló – Tatai AC 29-27 (16-14)
legjobb tatai góldobók: Kőhalmi Dániel, Endrédi Péter 5-5
„Amit elterveztünk, azt nagyrészt sikerült megvalósítani. A döntő szituációkból azonban a hazaiak jöttek ki jobban, így végül nyertek. Hajtottunk, akartunk, ez egy vérbeli rangadó volt. Tanulnunk kell a hibákból, legfőképp arra kell még több figyelmet fordítanunk, hogy az előnyt hogyan tartsuk meg egy jó ellenfél ellen. Megyünk tovább, sok van még hátra a bajnokságból” – mondta a mérkőzés után Fülöp Péter vezetőedző.
„Szoros volt végig, a végén veszítettük el a mérkőzést. A csapat nagyon akart, örülök, hogy a hétméteresek sikerült értékesítenem” – tette hozzá Endrédi Péter.
„Küzdős, hajtós meccs volt, a végén a szerencse is elpártolt mellőlünk. Úgy érzem, 27-25-nél fordult meg végleg a találkozó, mi kapufát lőttünk, ők pedig feljöttek, egyenlítettek és végül sajnos megnyerték ” – fűzte hozzá Kőhalmi Dániel.
juniorok:
Komló – Tatai AC 45-28 (22-9)
legjobb tatai góldobók: Fodor Gábor 6, Tóth Bence 5
„Mindenki pályára tudtam küldeni és mindenki lőtt gólt – ez az egyik pozitívuma a mérkőzésnek. Jól küzdöttek a srácok, de kicsit tompábbak voltunk a szokásosnál, így elég nagy lett a végén a különbség. Az utóbbi hetekben látott kis pluszt hiányoltam, de így is dicséret illeti a fiúkat, egy erősebb ellenfél ellen vették fel a küzdelmet ” – foglalta össze a látottakat Szurcsik István, a juniorok edzője.
„Jól kezdtünk, de hamar kijött az ellenfél fizikai fölénye. Igyekeztünk játszani a kézilabdát, nem ijedtünk meg tőlük. A hibáinkat azonban rendre kihasználták, így nem tudtuk szorosabbá tenni a végét” – értékelt Czillahó Dávid.

női NBII, Északi csoport, 14. forduló:
Hort-Csepel – Tatai AC 20-41 (9-18)
legjobb tatai góldobók: Kulcsár Gyöngyi 8, Völgyi Ágnes 7
„A héten videón elemeztük az ellenfél játékát, ennek megfelelően készültünk fel. Jól védekeztünk, támadásban működött a lerohanás és a felállt fal elleni játék is. Végig vezetve, magabiztos győzelmet arattunk” – mondta lefújás után Csányi Gábor vezetőedző.
„Nagy arányú győzelmet arattunk, a mérkőzés már az első félidőben eldőlt. Mindenki játéklehetőséget kapott, és koncentráltan játszottunk. Most jönnek a nehezebb találkozók, bizakodva várjuk a folytatást” – tette hozzá Kulcsár Gyöngyi.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 12. 07:41, hétfő | Külföld

Felszólította Kubát az amerikai elnök

Donald Trump amerikai elnök az Egyesült Államokkal való megegyezésre szólította fel Kubát, miután az elveszítette legnagyobb támogatójaként Venezuelát.

2026. Január 12. 07:41, hétfő | Külföld

Rómában rendkívüli biztonsági készültséget rendeltek el a Termini-pályaudvarnál migránsok támadásait követően

Tovább erősítették a katonák és rendőrök jelenlétét az olasz főváros központi vasútállomásánál, miután a Termini-pályaudvarnál migránsok egy csoportja több embert is megtámadott - közölték a hatóságok vasárnap.

2026. Január 12. 07:40, hétfő | Életmód

NAV: már 22 ezer édesanya kérte az szja-mentességet

2026. Január 12. 07:39, hétfő | Belföld

Mávinform: indul a peronépítés Keleti pályaudvaron, módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje

Hétfőn kezdődik az akadálymentes peron építése a Keleti pályaudvaron, ezért módosul a Keleti pályaudvart érintő dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, több dunántúli vonat végállomása Kelenföldre kerül át