Városlista
2024. szeptember 13, péntek - Kornél

Hírek

2015. Március 24. 05:00, kedd | Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Pártpolitizálás az egyetemeken?

Pártpolitizálás az egyetemeken?

Nem támogatják az egyetemi vezetők a Fidelitas kezdeményezését, amely szerint az ifjúsági szervezet bevinné a jelenleg tiltott pártpolitizálást a felsőoktatási intézményekbe. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, valamint a Nyugat-magyarországi Egyetem egyaránt ellenzi a javaslatot.

A pártpolitikát távol kívánja tartani magától az egyetem. Így reagált az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) rektora a Fidelitas frissen megválasztott elnökének javaslatára, miszerint bevinnék a pártpolitikát az felsőoktatási intézményekbe. Böröcz László a Magyar Hírlapnak adott interjújában beszélt arról, hogy a fiatalok érdeklődését csak úgy lehet felkelteni a közélet iránt, ha azzal az iskolában is találkoznak.

Mezey Barna, az ELTE vezetője szerint a hallgatók közéleti érdeklődését igyekeznek kielégíteni, így több lehetőség is a diákok rendelkezésére áll az egyetem falain belül. Egyebek mellett politológiát, jogi előadásokat hallgathatnak, és közéleti kurzusokon is részt vehetnek. A rektor ugyanakkor közölte, nem támogatja az ifjúsági vezető felvetését. Az egyetem vezetőségének hosszú távú tapasztalata, hogy a pártpolitikát ki kell zárni az iskolából.

Hasonló véleményen van a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektora is, aki semmiképp nem támogatná a Fidelitas ötletét. Péceli Gábor szerint nem lenne támogatottsága a kezdeményezésnek, továbbá úgy látja, hogy hallgatói érdeklődés sincs az iskolai politizálásra.

Szintén nem ért egyet az elképzeléssel a Nyugat-magyarországi Egyetem rektora. Faragó Sándor szerint az egyetemnek két alapvető funkciója van: az oktatás és a kutatás. Főként előbbi érinti a hallgatókat, akiknek a tanulással kell foglalkozniuk. A rektor úgy látja, amelyik diákot érdekli a közélet, az a szabadidejében az iskolán kívül is megtalálja a politikát. Mint mondta, szerinte Böröcz László kezdeményezése elhibázott, bár bizonyosan jó szándékú. Hozzátette: az iskolai politizálás tragédiához vezetne, nem véletlenül tiltott.

A Fidelitas új elnöke úgy nyilatkozott, hogy a fiatalok jelentős része nem foglalkozik a közélettel, ezen szeretnének változtatni. Mint mondta, jelenleg a felsőoktatási intézmények tiltják a falaikon belüli pártpolitizálást, ezt fel kell oldani, ahogy ez egy normálisan működő demokráciában elvárható. Ezért – tette hozzá – hamarosan egyeztetést kezdeményeznek a pártok ifjúsági szervezeteivel, és ha szükséges, törvénymódosítást szeretnének elérni az ügyben.

A szocialisták ifjúsági szervezete, a Societas nyitott a párbeszédre, bár közleményükben megjegyezték: sokkal súlyosabb gond, hogy tíz középiskolásból kilenc ma úgy gondolja, hogy külföldön fog munkát vállalni.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Szeptember 13. 06:00, péntek | Belföld

Orbán Viktor: az európai versenyképesség súlyosan hanyatlik

Az európai versenyképesség súlyos hanyatláson megy keresztül; ha bizonyos döntéseket nem hozunk meg, az EU versenyképessége az Egyesült Államokkal és Kínával szemben megállíthatatlanul visszaesik

2024. Szeptember 13. 06:00, péntek | Belföld

Több hullámban kiadós eső, erős szél és lehűlés várható a hévégén

Kiadós eső és erős, olykor viharos szél várható a hétvégén, emellett a hőmérséklet is jelentősen visszaesik - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.

2024. Szeptember 13. 06:00, péntek | Belföld

Lázár János: Többséget szerez a GySEV-ben a kormány

Megszerezheti a magyar állam a Strabag tulajdoni részesedését a Győr–Sopron–Ebenfurti Vasút Zrt.-ben (GySEV) – jelentette be közösségi oldalán az építési és közlekedési miniszter csütörtökön.

2024. Szeptember 12. 11:42, csütörtök | Belföld

Elkészült a Kőröshegyi völgyhíd karbantartása

A tervezetthez képest 5 nappal korábban végeztek a saruk cseréjével a Kőröshegyi völgyhídon.