Városlista
2024. július 30, kedd - Judit

Hírek

2012. Július 26. 09:16, csütörtök | Belföld
Forrás: MTI

Pénteken kezdődik a Dumaszínház balatonfüredi fesztiválja

Pénteken kezdődik a Dumaszínház balatonfüredi fesztiválja

Pénteken kezdődik a Dumaszínház balatonfüredi nyári fesztiválja, a DumaFüred, amelyen programján a stand-up comedy mellett több tehetségkutató est, vendégprodukció és koncert is szerepel.

A szervezők nevében Litkai Gergely humorista az MTI-nek elmondta: a DumaFüred érdekessége, hogy most először nem egy, hanem három színpadon is zajlanak majd az események. A balatonfüredi SunCity területén felállított nyolcszáz férőhelyes sátorban és a kisebb, de hangulatos Lipstick klubban hagyományos és speciális stand-up comedy előadások, vendégprodukciók, valamint tehetségkutató estek lesznek, a Nagyszínpadon pedig a humor mellett nagyobb szabású koncertek várják a fesztiválozókat.
Hozzátette: a tavalyinál jóval nagyobb az érdeklődés a humorfesztivál iránt. Az eseményt tavaly még Nagyvázsonyban tartották meg.
Idén először szervezik meg az Allstars-estet, ahol a hazai stand-up legjobbjai lépnek a színpadra és a humor három generációját egyesítő trió, Fábry Sándor, Hajós András és Sándor György is szórakoztatja a közönséget.
A zenei programban fellép a Magashegyi Underground, a Heaven Street Seven, a Bëlga, a Budapest Bár és a Dumakoncert.
A DumaFüreden fellép továbbá a L'art pour l'art Társulat és szerepel a programban a Szomszédnéni odaát van című előadás is.
Az augusztus 5-éig tartó fesztivál részletes programja a www.dumaszinhaz.hu oldalon tekinthető meg.

Címkék: Kultúra-humor

Ezek érdekelhetnek még

2024. Július 29. 08:11, hétfő | Belföld

Menczer Tamás: sok fiatal csatlakozására számítok!

Sok fiatal Fideszhez csatlakozására számít a jövőben Orbán Viktor miniszterelnök szombati, tusványosi beszéde hatására a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója, aki erről a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában beszélt.

2024. Július 29. 08:09, hétfő | Belföld

Indul a Digitális Állampolgárság Program

Indul a Digitális Állampolgárság Program, ősztől egyre több ügyet lehet mobiltelefonról intézni, s már lehet előregisztrálni a kormányablakokban

2024. Július 29. 08:08, hétfő | Belföld

Zömében derült, napos idő várható a héten

A héten derült, napos idő várható, csütörtöktől zivatarok is érkezhetnek - derül ki a HungaroMet Zrt. országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

2024. Július 28. 11:02, vasárnap | Belföld

Gyopáros Alpár: több mint 1,8 milliárdos támogatást kaptak az önkéntes tűzoltó-egyesületek a Magyar falu programban

A kormány több mint 1,8 milliárd forint értékben támogatott önkéntes tűzoltó-egyesületeket az elmúlt több mint négy évben a Magyar falu programban működő Falusi Civil Alapon keresztül