Városlista
2024. augusztus 4, vasárnap - Domonkos

Hírek

2013. Március 28. 15:26, csütörtök | Kék hírek
Forrás: MTI

Pénzért árultak nyelvvizsga-bizonyítványokat, négy embert letartóztattak

Pénzért árultak nyelvvizsga-bizonyítványokat, négy embert letartóztattak

Vesztegetés és befolyással üzérkedés miatt indult nyomozás angol és német nyelvvizsga-bizonyítványok "adásvétele" miatt egy több év alatt kiépített bűnszervezet tagjai ellen. Négy embert csütörtökön a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett - tájékoztatta a Pest Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-t.

Kállai Gábor közölte: a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség a rendőrség közreműködésével két nap alatt ötven helyszínen tartott házkutatást, és a bűncselekmény-sorozatból származó több millió forintnyi készpénzt, értékeket, valamint az üggyel összefüggő iratokat foglaltak le.
Tizenkilenc embert hallgattak ki gyanúsítottként, közülük kilencet őrizetbe vettek, e csoport négy tagját - P. Andrást, Á. Andrást, P. Tibort és H. Ádámot - csütörtökön letartóztatták, másik négy gyanúsítottnak a házi őrizetére tett javaslatot az ügyészség - mondta a szóvivő.
Az eddigi megállapítások szerint P. András 2005-től megállapodott több budapesti és vidéki nyelviskola vezetőjével és tanárával, hogy anyagi ellenszolgáltatásért az általa küldött emberek valós tudás nélkül kaphassanak angol vagy német nyelvből közép-, illetve felsőfokú nyelvvizsga-bizonyítványt. Ennek érdekében az érintett vezetők az írásbeli nyelvvizsgák és a laborvizsgák előtt elküldték a megoldandó feladatokat P. Andrásnak, amelyeket vagy ő oldott meg, vagy alkalmanként 10 ezer forintért megoldatta egyik bűntársával, és továbbította ügyfeleiknek. A vizsgán a felügyelő tanárok ezektől a vizsgázóktól eltűrték, hogy elővegyék a náluk lévő kész megoldásokat, és azok felhasználásával töltsék ki a teszteket, míg a szóbeli vizsgákon P. András kuncsaftjainak tényleges nyelvtudás nélkül is "megfelelt" értékelést adtak, így megkaphatták a nyelvvizsga-bizonyítványt.
P. András egy piramisszerűen felépülő szervezetet hozott létre oly módon, hogy a segítségével nyelvvizsga-bizonyítványt szerzőknek toborzói szerepet ajánlott: aki újabb ügyfeleket hozott, annak az újabb bevételekből bizonyos rész járt jutalékként.
Kállai Gábor elmondta: a toborzókkal együtt legalább 105 ember kapott így nyelvvizsga-bizonyítványt. Az érintetteknek a középfokú komplex nyelvvizsgáért 300-350 ezer, a felsőfokúért 500-550 ezer forintot kellett fizetniük.
A szervezet fenntartásába Á. András is bekapcsolódott, majd később külön hálózat kiépítésébe kezdett saját toborzókkal, csaknem húsz embert jogellenesen bizonyítványhoz juttatva. Hasonló tevékenységet folytatott a legalább nyolc embernek korrupt módon segítő P. Tibor is.
A most letartóztatott negyedik gyanúsított, H. Ádám hét éve volt a bűnszervezet tagja, ő reklámozta internetes hirdetésekben és szórólapokon a gyors hozzájutás lehetőségét nyelvvizsgához, és az ő közvetítésével körülbelül szintén húszan szereztek tudás nélkül nyelvvizsgaokmányt - tette hozzá az ügyészségi szóvivő.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Augusztus 03. 09:01, szombat | Kék hírek

NAV: folytatódik a nyári ellenőrzés

2024. Augusztus 01. 07:55, csütörtök | Kék hírek

Négyszáznál több gyorshajtót fogtak a rendőrök az Árpád hídon két hét alatt

Több mint 400 gyorshajtót fogtak a rendőrök az Árpád hídon két hét alatt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon.

2024. Augusztus 01. 07:52, csütörtök | Kék hírek

Keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ismét keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol.

2024. Július 30. 07:59, kedd | Kék hírek

Közel tízezer hamis cipőt találtak a pénzügyőrök Bács-Kiskun vármegyében

Közel tízezer hamis cipőt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Bács-Kiskun vármegyében - tájékoztatta az adóhatóság hétfőn az MTI-t.