Hírek
2019. Szeptember 12. 13:10, csütörtök |
Életmód
Forrás: mti - illusztráció: pixabay
Percek alatt pusztította ki a dinókat az óriási aszteroida
Tíz kilométer átmérőjű lehetett az az aszteroida, amely 66 millió évvel ezelőtt kipusztította a dinoszauruszokat
- mondta Juhász Árpád geológus csütörtökön az M1-en, azt is kijelentve, hogy ezen őslények virágkorának „egy pillanat alatt lett vége”.
A tudóst azzal kapcsolatban kérdezték, hogy egy új kutatás szerint negyed órán belül végezhetett a dinoszauruszokkal a Földbe csapódott aszteroida.
Juhász Árpád kifejtette: a földréteg egy bizonyos részén a kozmikus eredetű iridium felhalmozódása jelzi, hogy a kihalás hirtelen esemény volt. Ugyanis a radioaktív kormeghatározással is megállapítható "határvonal" előtt nagy számban megtalálhatóak dinoszaurusz-maradványok lelőhelyei, utána azonban már nem.
Juhász Árpád közölte, hogy a Yucatán-felsziget közelében, a tengervíz alatt található kráterből következtetve a becsapódott aszteroida 10 kilométer átmérőjű lehetett.
Egy ekkora tömegű égitest becsapódása hatalmas, az egész bolygót megrengető robbanást okoz; a felszabaduló porrészecskék, gázok, gőzök, tüzeket okoznak, erdőrengetegeket képesek "pillanatok alatt" felgyújtani. A becsapódás a robbanás hatókörében lévő összes nagyobb testű állatot is "kivégezte" - tette hozzá.
A tudós felidézte: a geológiában régóta tudott, hogy a szóban forgó kihalási időszakban az élőlények mintegy kétharmada eltűnt a Földről. Az, hogy ezt egy ekkora méretű aszteroida okozta, csak később fedezték fel - ismertette.
Juhász Árpád szólt arról is, hogy a becsapódás után a légkörbe jutott por és törmelék miatt teljes sötétségbe boruló Földön a napfény nem érte el az óceánok, tengerek felszínét. Ezért a tengeri tápláléklánc alapját képző fitoplanktonok nem tudtak fotoszintetizálni, így a mély vizekből is eltűntek addig uralkodó és rendkívül gyakori állatok.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 13. 15:41, hétfő | Életmód
Bizonyos elektromos rollerekre is biztosítást kell kötni hamarosan
Bővül azoknak a járműveknek a köre július 16-tól, amelyekre kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kell kötni - hívta fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) hétfői közleményében.
2024. Május 12. 08:59, vasárnap | Életmód
Kálid Artúr kapta a Szabadtéri Színházak Szövetségének díját
A Szabadtéri Színházak Szövetsége Kálid Artúr színművésznek ítélte oda idén a Gedeon József Amfiteátrum-díjat:
2024. Május 12. 08:54, vasárnap | Életmód
Krausz Ferenc: Magyarországon vannak olyan projektek, amelyekkel világszínvonalú eredményeket lehet elérni
Magyarországon vannak olyan projektek, amelyekkel hazánkban is legalább olyan esélyekkel lehet világszínvonalú eredményeket elérni, mint külföldön
2024. Május 11. 07:02, szombat | Életmód
EU20 - Koncertek, futóverseny, családi programok az évfordulón
Egész napos fesztivállal, benne futóversennyel, koncertekkel, családi programokkal várják a közönséget május 12-én a fővárosi Szabadság téren Magyarország EU-csatlakozásának 20. évfordulója alkalmából.