Hírek
2024. Augusztus 07. 07:59, szerda |
Bulvár
Forrás: MTI
Perseidák - A jövő hét elején figyelhető meg a legtöbb hullócsillag
Jövő hétfőn tetőzik a Perseida meteorraj, ekkor figyelhető meg az égbolton a legtöbb hullócsillag - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló kedden az MTI-vel.
A Perseidák meteorraj maximuma idén augusztus 12-én 16:00 órára esik, de már vasárnap estétől érdemes az eget kémlelni - írták a közleményben. A szakemberek szerint a legtöbb, óránként 75-100 hullócsillagot hajnalban lehet majd megpillantani a hét elején.
A meteorzápor megfigyeléséhez érdemes fényszennyezéstől távoli helyet keresni, ahol az égbolt jól belátható. A Hold idén első negyedben jár, így fényszennyezése csak mérsékelten zavarja majd a megfigyelést, a szerencsésebbek pedig még néhány szép, fényesen izzó tűzgömböt is láthatnak - olvasható a közleményben.
A Perseidák hullása már július végén elkezdődött, a jelenség maximuma után napról napra kisebb gyakorisággal látszanak még Perseidák egészen augusztus végéig.
A Perseidák meteorraj meteoroidjai a 109P/Swift-Tuttle üstökösből származnak. Ez az üstökös átlagosan 133 évenként kerüli meg a Napot. Az üstökösből "kipöfékelt" porszemcsék az üstökös pályája mentén eloszlanak, és az üstököshöz hasonló sebességgel tovább keringenek a Nap körül. Amikor a Föld keresztezi az üstökös pályáját, a porszemcsék ütköznek a Föld légkörével. Az apró ütköző testek rendkívül nagy sebességük miatt ionizálják a felsőlégkör gázmolekuláit, amik látványos felfénylést, ioncsatornát képeznek. Ez látható a földről, akár sok tíz kilométeres távolságból hullócsillagnak - magyarázták a közleményben.
A Perseidák megfigyelésére a Svábhegyi Csillagvizsgáló dupla észlelőestét szervez a Hullócsillagok éjszakája rendezvényükön, melyre a csillagvizsgáló honlapján lehet jelentkezni.
A meteorrajról bővebb információk a Svábhegyi Csillagvizsgáló blogbejegyzésében találhatók - áll az összegzésben.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 27. 07:39, péntek | Bulvár
A legfőbb ügyész indítványt tett Magyar Péter EP-képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére lopás miatt
Polt Péter legfőbb ügyész indítványt tett Magyar Péter európai parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére lopás miatt - tudatta a Legfőbb Ügyészség az MTI-vel csütörtökön.
2024. Szeptember 24. 08:00, kedd | Bulvár
Hankó Balázs a magyar modellt ajánlja az európai versenyképességi fordulat megvalósításához
Európai versenyképességi fordulatra van szükség, a magyar modell sikeres, és jó választ adhat erre - mondta Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter a Hungary Innovation Week nyitóeseményén hétfőn Budapesten.
2024. Szeptember 23. 07:52, hétfő | Bulvár
Az áradás elől menekülő vadak miatt kell lezárni a magyar főutat
Vasárnap korábban, már 17 órától lezárják az 55-ös főutat Pörböly és Baja között a dunai árhullám elől menekülő vadak miatt - közölte honlapján a rendőrség.
2024. Szeptember 20. 07:57, péntek | Bulvár
A Deltát vezető mesterséges intelligencia a műsor képeinek szerkesztésében is részt vesz
Nemcsak a Delta műsorvezetője a Bíró Ada nevű mesterséges intelligencia, már a műsor képeinek szerkesztésében is részt vesz - hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtöki adásában.