Városlista
2024. augusztus 4, vasárnap - Domonkos

Hírek

2014. Március 12. 05:00, szerda | Kék hírek
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Pintér: a rendőrben a segítőt is lássuk

Pintér: a rendőrben a segítőt is lássuk

Javult a rend védelme, tavaly 15 százalékkal kevesebb bűncselekmény történt, mint 2012-ben, a statisztikát pedig javíthatják az új bűnmegelőzési programok is - nyilatkozta a Rádió Orientnek Pintér Sándor. A belügyminiszter szerint szemléletváltás történt a rendvédelmi szerveknél, a cél, hogy az állampolgárok a rendőrben ne a hatóságot, hanem a biztonságukat szolgáló, együttműködő szervet lássák.

Pintér Sándor a beszélgetés elején kifejtette, Magyarország megújulásának egyik legfontosabb alapköve a munka becsületének a visszaállítása, amelyet részben a közfoglalkoztatás is támogat. “Ma 210 ezren vannak, akik közfoglalkoztatásból élnek. Ennek az egyik előnye, hogy a munkaerő megfelelő módon piacképes marad, a másik előnye, hogy miután többet kapnak, mintha segélyt kapnának, ezért nagyobb örömmel dolgoznak, és több jut a családra is. A harmadik rész pedig, hogy szocializálódik a munka a családon belül” – magyarázta a belügyminiszter.

A fizikai biztonság garanciája a rend védelme, amelyet a rend őrei látnak el nap mint nap, és Pintér szerint az elmúlt években szemmel láthatóan nagyobb számban és hatásfokkal. “Míg 2010-ben 428 ezer bűncselekmény történt, addig 2013-ban már csak 358 ezer. Ez természetesen változhat, de reményeim szerint nem emelkedni, hanem tovább csökkenni fog. Ez annak köszönhető, hogy a rendőrök közterületi jelenléte megnőtt” – mutat rá az összefüggésekre a miniszter. A számszerű adatok mellett fontos kiemelni a szemléletváltást, amely bekövetkezett a belügyi szervezeten belül: “Szeretnék, ha a rendőrökben az állampolgárok nem a hatóságot látnák, hanem az együttműködőt, a szolgálót, akik azért vannak, hogy az ő hétköznapjaik könnyebben, biztonságosabban teljenek.”

Hasonló szemléletbeli és jogszabályi változáson esett át a bűnmegelőzés is. “Ez lehetővé teszi azt, hogy a büntetés-végrehajtás dolgozói a későbbiekben elkülönítsék azokat a személyeket, akik gondatlan bűncselekményt követtek azoktól, akik szándékost” – emelte ki a legfontosabb törvényi változást a tárcavezető. Nagyon fontos, hogy a bűnmegelőzést már a kisgyermekkorban elkezdje a hatóság, mert csak a szilárd alapokra lehet jól építkezni. “A felső tagozatnál már megjelenik a DADA Program, amely a drog, alkohol, dohányzás és az AIDS elleni programot jelent, egy felvilágosító tevékenységet” – ismertette a következő lépcsőfokot Pintér Sándor.

Az elmúlt években gyökeresen újult meg a képzés is, hiszen kizárólag érettségivel rendelkező hallgatókat vesznek fel, a képzést pedig a Közszolgálati Egyetem végzi. “Ez is egy minőségi változást jelent, hiszen a főiskolai képzéshez képest minőségibb képzés kezd kialakulni, és remélem, ez néhány éven belül bizonyítást is nyer a főiskola illetve az egyetem munkatársainak a tevékenységével” – mondja a belügyminiszter. Szintén fontos szemléletbeli váltás, hogy a rendészeti továbbképzésben ezentúl nem az addigi vezetők, hanem kiválasztási folyamat dönt a leendő vezetőkről. “Korábban ez egy olyan kiválasztás volt, amit az előző parancsnok tett meg, utódnevelés volt szubjektív módon. Ez nem elég hatékony, ezért az objektivitást szerettem volna jobban előtérbe hozni” – érvelt a Rádió Orient vendége. Így abból lesz rendészeti vezető, aki akarja is, és elég rátermett is egyben.

A professzionális szakmai munka hátterét a Belügyi Tudományos Tanács adja: “A tudomány nélkül nem lehet kellő gyorsasággal fejlődni és előrehaladni. Ez vonatkozik a világ minden területére, vonatkozik az iparra, a gazdaságra, mint a minisztérium szervezeteire. Az ő szakmai tudásuk az, ami megalapozza a tervelőkészítést, és ennek megfelelően fogjuk ezeket megvalósítani.” - mutatott rá Pintér Sándor. A még hatékonyabb árvízi védekezés miatt hozták létre a Vízügyi Tanácsot is, amely a tudományos hátteret biztosíthatja a jövőben. A magyar rendészeti képzés szakmai erejét mutatja az is, hogy már két nemzetközi képzőközpont (ILEA, KERA) is működik Magyarországon, és az Európai Parlament döntése nyomán akár a CEPOL székhelye is Budapesten lehet.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Augusztus 03. 09:01, szombat | Kék hírek

NAV: folytatódik a nyári ellenőrzés

2024. Augusztus 01. 07:55, csütörtök | Kék hírek

Négyszáznál több gyorshajtót fogtak a rendőrök az Árpád hídon két hét alatt

Több mint 400 gyorshajtót fogtak a rendőrök az Árpád hídon két hét alatt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon.

2024. Augusztus 01. 07:52, csütörtök | Kék hírek

Keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ismét keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol.

2024. Július 30. 07:59, kedd | Kék hírek

Közel tízezer hamis cipőt találtak a pénzügyőrök Bács-Kiskun vármegyében

Közel tízezer hamis cipőt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Bács-Kiskun vármegyében - tájékoztatta az adóhatóság hétfőn az MTI-t.