Hírek
2013. Május 17. 10:38, péntek | Helyi
Pozitív lett az alkoholszonda, kétszer is
Már a rendőrök vártak Tarján és Tatabánya között egy Suzuki típusú személygépkocsira és az azt vezető férfira 2013. május 16-án
Állampolgárok értesítették a rendőrséget, hogy P.G. „erősen ittas állapotban” indult el a faluból a megyeszékhely irányába. Azért szóltak a rendőröknek, nehogy tragédia legyen a történet vége.
Az egyenruhások a bejelentést követően a falu határától nem messze ellenőrzés alá vonták az autót és a benne ülőket. A vezetővel szemben alkalmazott alkoholszonda a helyszínen és később az előállítását követően a Tatabányai Rendőrkapitányságon is pozitív eredményt mutatott, ezért a 43 éves tatabányai férfit feljelentették a rendőrök. Szabálysértési eljárást is indított ellene a rendőrség, ugyanis hiába kérték tőle jogosítványát, P.G. vezetői engedély nélkül vezetett, ráadásul a gépjármű műszaki érvényessége 2013. március 11-én lejárt.
Nem sokkal később, szintén Tarján és Tatabánya között, ismét intézkedniük kellett a járőröknek. A Suzukival, miután vezetője az előállítás miatt az intézkedés helyszínén hátrahagyta járművét, annak 18 éves utasa megpróbált továbbállni. A fiatalember megvárta, míg az egyenruhások elhajtottak a sofőrrel, ezt követően a volán mögé ült és elindult. Alig haladt pár száz méter újabb rendőrökkel találkozott, akik épp azt akarták ellenőrizni, minden rendben van-e a járművel és a hátrahagyott utassal, akiről szintén azt az információt kapták, hogy Tatabányára történő elindulása előtt mélyen a pohár fenekére nézett. Á. Dániellel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív eredményt mutatott, ezért őt is előállították a Tatabányai Rendőrkapitányságra, ahol társához hasonlóan vele szemben is járművezetés ittas állapotban bűncselekmény elkövetése miatt eljárást indított a rendőrség. A fiatalember a szabálysértési eljárást sem úszta meg, ő ugyanis szintén nem rendelkezett jogosítvánnyal.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 09. 09:44, péntek | Helyi
SZEMTANÚK JELENTKEZÉSÉT VÁRJUK
A Tatabányai Rendőrkapitányság 11010/1962/2025. bü. számon indított eljárást személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset gondatlan okozásának vétsége miatt.
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 17. 10:58, szerda | Helyi
E-CIGARETTA BUKTATTA LE
Elfogták azt a 32 éves tatabányai férfit, aki a lakásában kristályt árusított.
