Hírek
2021. November 09. 15:03, kedd |
Sport
Forrás: Hajósi Miklós
Rally: Boldogok vagyunk!
Sikeresen teljesítette a Kronome Ákos - Pásztor Tamás ralipáros a III. Rally Hungary-t. P11 kategória győzelmet és ORC 2WD ötödik helyet értetek el.
Ákossal, a pilótával beszélgetek.
A nyíregyháza belvárosában megrendezésre kerülő rajtceremónia után meg sem álltatok a RabócsiRingen kialakított Super Special szakaszig. Sikerült-e körbetalálnotok?
- Igen, sikerült, semmit nem kockáztatva, gond nélkül teljesítettük.
Az első nap hét gyors várt rátok Miként feküdt az a Skoda Fabia-nak?
- Sajnos a technika ördöge velünk volt a versenyen most is. Az első újhutai szakaszra menet párszor rángatott az autó, utána semmi gond, nem tudtuk mire vélni ezt. Ez a szakasz etap lett egy tűzeset miatt, ezen átjutottunk. A füzérin a rajt után 1km-rel rángatott, majd csak alapjárat volt. Ez volt a problémánk a Boldogkőváralja Rallyn is, kiszálltam megmozgattam a fojtószelep csatlakozóját, nagy nehezen életre keltettük, ez pár percünkbe került, tovább mentünk. A probléma ismét előjött ezen a szakaszon még egyszer, ismét szerelés, pár perc, eljutottunk a céljáig a gyorsnak. Kb.6 percet vesztettünk ezzel. Ez a gond az elején megpecsételte a versenyünket. Szerintem nagyon jó gyorsaságik ezek. Nagy szerencsénk volt az időjárással, szép, száraz időnk volt. Jó lett volna ez, ha nincs ez a műszaki gondunk, ami végigkísért a versenyen minket hol több, hol kevesebb hátráltatással.

Nektek volt-e defektetek a két nap alatt, ha igen mitől is lehetett kapni?
- Nem volt defektünk, figyeltünk a köves részekre, szerencsénk volt. Defektet nem lehet kapni, csak szerezni! Mi is próbáltunk minél kevesebbet oldallal csúszni, elkerültem a kézifékezést, ne terheljük a gumi oldalát a köves részeken.
Vasárnapra hat hegyi gyorsot mért rátok a rendező. A Fóny - Regéc - Óhuta mitől is jött be nektek?
- Hát, az nagy kedvenc! Eszméletlen jó a ritmusa, zseniális. Igazán a kezünkre való. Úgy látom, nekünk a tempós, gyors kanyarokkal teli gyorsasági fekszik igazán. Ott jók nagyon az idők, amit megyünk.

Nyíregyháza belvárosában volt a 10-es gyors. A három év alatt talán most volt a legjobb idő ott és a többi szakaszon is. Sikerült élvezni azt a szakaszt?
- Tartottam picit tőle, de nagyon élvezhető volt, csak rengeteget álltunk előtte. Szerintem a városi gyors nagyon jó ötlet, csak így körgyorsaságiként nem kellene megrendezni. A mezőny végére borzalmasan szétesik az egész a bizonytalan rajtolás miatt.
Végezetül miként is értékeled ezt a három napos versenyt?
- Örülünk, hogy célba értünk, többször átvillant bennünk, a mikor makacskodott az autó, hogy ez nem fog sikerülni. Nehéz volt, de ez ettől szép. Ez egy jó verseny volt, jó volt látni, hogy viszonylag sok néző állt a pálya szélén. Köszönjük Nektek! Úgy jó versenyezni, ha sokan vagytok!! Úgy néz ki, hogy ORC abszolút értékelésben év végén másodikok lettünk, és 2WD-ben is második helyen zártunk összetettben. Boldogok vagyunk.

Köszönjük a Partnereink és a Szervizcsapat segítségét most is: Mentes és Társai Kft., Kronome Zoltán, Vinkovits Béla, Valkai János, Petrás Zsolt, Kovács Zoli.
Fotó: Hajóka SportFotó
– Hajósi Miklós –
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 21. 14:00, kedd | Sport
El-selejtező - Török vagy lengyel ellenfél várhat a Ferencvárosra
Amennyiben a Ferencváros túljut a holland Twente együttesén, úgy a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének harmadik fordulójában török vagy lengyel ellenfél vár rá.
2026. Július 21. 09:00, kedd | Sport
Vb-2026 - A győzelmi körúttal ünnepel a spanyol válogatott Madridban
Győzelmi körúttal ünnepli világbajnoki győzelmét a spanyol labdarúgó válogatott Madridban hétfő este.
2026. Július 20. 13:00, hétfő | Sport
Férfi kézilabda junior Eb - Aranyérmes a magyar válogatott
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott hosszabbítás után 34-32-re legyőzte Svédországot a romániai korosztályos Európa-bajnokság vasárnapi, kolozsvári döntőjében.
2026. Július 20. 07:36, hétfő | Sport
Vb-2026 - Spanyolország másodszor is hosszabbításban lett világbajnok
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
