Hírek
2018. Október 05. 05:00, péntek |
Belföld
Forrás: mti
Rászorulókat vertek át – 81 vádlottat ítéltek el
Az úgy nevezett encsi szocpol ügyben 81 vádlott esetében hozott ítéletet csütörtökön a Miskolci Törvényszék. A másodfokú ítélet14 ezer oldal nyomozati anyag, több kötetnyi bírósági irat átvizsgálása után született.
A vádlottak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei városban és a környező településeken jogosulatlanul igényelt lakásépítési támogatásból építettek sokszor használhatatlan házakat.
Az ügy előzménye, hogy építési vállalkozók rászoruló családokat kerestek meg a gyermekek után járó lakásépítési kedvezmény igénylése érdekében, ezért cserébe a családoknak néhány százezer forintos összeget ajánlottak, illetve azt ígérték, hogy részükre lakást építenek.
Az ígéretben bízva 44 vádlott kapott 2,4 millió forint és 5,2 millió forint közötti támogatást anélkül, hogy arra jogosult lett volna, ráadásul a vádlottak nagy része a szükséges önerővel nem rendelkezett, mások pedig azért nem részesülhettek volna támogatásban, mert már korábban ingatlant szereztek. A hamis igényléseket legtöbbször a vállalkozók közreműködésével nyújtották be a pénzintézetekhez, majd a műszaki ellenőr vádlottak valótlanul leigazolták az egyes építési munkafázisok meglétét és megfelelőségét. A házak alacsony készültségi fokig épültek meg, nem voltak közművesítve, hiányzott belőlük a nyílászáró, de az is előfordult, hogy már megépült ingatlant építettek újra. Kizárólag azok az ingatlanok készültek el megfelelően, melyekbe maguk a vállalkozók és családjaik költöztek.
A törvényszék a másodfokú eljárásban 81 vádlottal szemben hozott ítéletet, a vádlottakat költségvetési csalás, magánokirat-hamisítás és hamis magánokirat felhasználása miatt mondta ki bűnösnek, közülük két embert ítéltek börtönbüntetésre.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 13. 15:45, hétfő | Belföld
Többnemzeti hadgyakorlatot tartanak Pápán
A gyorsaságot és a bevethetőséget demonstrálja a Pápa Bázisrepülőtéren tartott Swift Response 2024 többnemzeti hadgyakorlat
2024. Május 13. 15:43, hétfő | Belföld
Pénzbüntetésre ítélték Czeglédy Csabát az ördög ügyvédje-perben
Hatszázezer forintos pénzbüntetéssel sújtotta Czeglédy Csaba ügyvédet, szombathelyi önkormányzati képviselőt az úgynevezett ördög ügyvédje-perben.
2024. Május 13. 15:40, hétfő | Belföld
Gyopáros Alpár: pályázni lehet falusi utcák, járdák, hidak, kerékpárutak felújítására
Önkormányzati tulajdonban lévő utcák, járdák, hidak és kerékpárutak felújítására pályázhatnak az ötezer lakosúnál kisebb települések a Magyar falu programban
2024. Május 13. 06:00, hétfő | Belföld
Naposan indul a hét, majd megnő a záporok, zivatarok esélye
Napos idő várható gomolyfelhőkkel a hét első felében, 19-25 Celsius-fokos csúcshőmérsékletekkel, majd megnő a záporok, zivatarok esélye - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.