Városlista
2026. július 21, kedd - Dániel

Hírek

2011. Augusztus 22. 09:34, hétfő | Helyi sport
Forrás: carbonexkc.com

Rédei gólokkal győzelem a Krems ellen

Rédei gólokkal győzelem a Krems ellen

Lele Ákos nyolcszor, Rédei István hétszer volt eredményes, a péntek délutáni, Krems elleni edzőmérkőzésen.

A találkozón nem léphetett pályára – kisebb sérülés miatt – Dénes János és Pásztor Ákos.
Az osztrák Kremsben ismerős arcokat is láthattak a Sportcsarnokba kilátogató szurkolók. Az edzői stáb tagja Pánovics Lajos, és pályára lépett az egykori Carbonex játékos Visy Norbert is.
A vendégek kezdték jobban a mérkőzést. A Carbonex hiába lőtt gólt, az osztrákok szinte azonnal válaszolni tudtak. Az első 10 percben egy – két góllal vezetett ugyan a Carbonex, de a játékba sok hiba csúszott. A 24. percben a Krems átvette a vezetést és nem is engedte ki a kezéből a félidő végéig. Harminc perc játék után 18–17–re a vendégek vezettek.
A második játékrészre összerázódtak a tatabányai fiúk. Elsősorban Lele Ákos és Rédei István gólerős játékának és a folyamatosan javuló kapusteljesítménynek köszönhetően fordítani tudtak a hazaiak. A második félidő második felében már magabiztosabb volt a Carbonex. A végeredmény: Tatabánya Carbonex KC – Krems 34-30 (17–18)

A tatabányai gólszerzők: Diaz 3, Kun 1, Harsányi 3, Rédei 7, Kocsis 4, Kanyó 3, Lele 8, Pordán 2, Takács 2, Gróf 1

Debre Viktor: - Az összeszokottság hiánya és a fáradtság volt az, ami a leginkább látszott ma a csapatomon. Nehezen melegedtünk be. A fiúk nagyon el vannak fáradva. A Grundfos Kupa mély nyomokat hagyott mindenkiben. Folytatódott a kemény munka, még mindig jártunk ki futni is. A második félidőre azért úgy érzem felpörögtünk. Elégedett lehetek, mert nyertünk.
- Azért is volt talán fontos ez a meccs, mert ma láthattad először, hogy Rédei Pisti mennyire illik ebbe a csapatba.
- Rédei Pisti szerintem bármelyik csapatba be tudna illeszkedni, nem csak a Tatabányába. Az az igazság, hogy össze kell csiszolni a csapattal. Kipróbáltunk elég sok variációt. Ivot irányítóban, Lele Ákost bal lövőben és Rédei Pistit jobbátlövőben. Kellemesen játszottak szerintem. Látszik, hogy működik. Ezek az edzőmeccsek erre is valók, hogy lássuk, mi hogyan alakul.  

Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 21. 14:00, kedd | Belföld

OGY - Kedden elfogadhatja a parlament a Független Közmédia Testület alapító okiratát

Kedden már el is fogadhatja az Országgyűlés a Független Közmédia Testület alapító okiratát.

2026. Július 21. 14:00, kedd | Sport

El-selejtező - Török vagy lengyel ellenfél várhat a Ferencvárosra

Amennyiben a Ferencváros túljut a holland Twente együttesén, úgy a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének harmadik fordulójában török vagy lengyel ellenfél vár rá.

2026. Július 21. 13:00, kedd | Külföld

Az OTP bankot vesz a Baltikumban

Az OTP Bank megállapodást írt alá a balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja, a Luminor megvásárlásáról a Blackstone által kezelt magántőkealapokból álló konzorciummal, és a DNB Bankkal

2026. Július 21. 11:00, kedd | Életmód

Agrárkamara: a jégkármérséklő rendszer már narancssárga riasztás esetén is működésbe lép

Az Országos Jégkármérséklő Rendszert már a narancssárga riasztás esetén is bekapcsolják, hogy mérsékeljék a jégesők által okozott károkat a minisztérium kérésének megfelelően