Természetesen mindannyian a nagy fogásban, vagy legalább a horgászszerencsében bízva… aztán pár órával később egyikük így summázott: be-berángat, de semmi…
(Később a mérlegelésnél ki is derült, hogy csupán kilenc horgász dicsekedhet kézzel fogható, pontosabban mérésre érdemes eredménnyel.)
Fél 11-kor többen „hátra” irányítottak, ott horgászott ugyanis Kerecsényi József, akit már fél órával a verseny zárása előtt egyértelmű győztesnek kiáltottak ki, hiszen az addig kifogott 16 kilónyi halát, köztük egy 7 kilós 5 dekás pontyot, bizton nem lehet felülmúlni. Aztán kiderült, hogy lehet, csakhogy az újabb szép példány is az ő horgára akadt, így a 20 kiló 38 dekás összteljesítményével magasan verte a mezőnyt. Olyannyira, hogy a verseny végére kifogott 44 kiló 84 dekányi összsúlyú halnak majdnem a felét ő emelte a szákjába, pedig „csak” négy, de annál termetesebb akadt a horgára.
Török Mihály, a Környei Horgász Egyesület elnöke a díjátadáskor meg is jegyezte: nemhogy az eltelt években, de emlékezete szerint amióta versenyt szerveznek, nem volt még példa ilyen szép teljesítményre. Kerecsényi József végül nem csak az összsúly alapján vehette át a legjobbnak járó ajándékot, de a legnagyobb halért is járt számára a horgászfelszerelés, melyet hagyományosan a tatabányai Fisch Kft. ajánlott fel a díjazottaknak, míg azok, akik nem értek el helyezést, 1-1 ezer forint értékű vásárlási utalvánnyal és 1-1 csomag etetőanyaggal vigasztalódhattak.
A verseny második helyezettje Laki Gyula lett 6 kg 35 dekás eredményével, őt követte Csizmadiai József 4 kiló 93 dekával, Hafner János 2 kiló 81 dekával és végül Hartmann Ernő 2 kiló 33 dekás teljesítményével.
A rekorder a díjátadás után elárulta titkát: büdös, savanyított kukoricával etetett be, szerinte arra jól kapnak a halak.
Természetesen a hagyományos gulyásparti sem maradt el a tóparton, s amíg a horgászok kanalazgatás közben eszmét cseréltek a délelőtt tapasztalatairól, addig a tó elején már javában gyülekeztek mindazok, akik a kenuzást választották.
Kicsik és nagyok, merészek és kevésbé bátrak hallgatták Gubicza István eligazítását, melyet „lelkesítően” így kezdett: ezek a kenuk nem olyan borulósak, de azért tudnak borulni. Aztán azt is elmondta, hogy milyen esetben tudnak borulni, s hogy mi a teendő, ha ez bekövetkezik, hiszen – ahogy fogalmazott – ezekbe vízben nem lehet visszaülni, ne is próbálja meg senki. Végül azért a kedélyek megnyugtatására hozzátette: ha nem állnak fel, nem kapálóznak, nincs bohóckodás és mindenki betartja a szabályokat, akkor nem kell attól tartani, hogy a tóba pottyannak. Mielőtt a hajók vízre kerültek volna, természetesen minden 18 év alatti jelentkező kötelezően, az idősebbek pedig választásuk szerint, úszótudásukat megítélve mentőmellénybe bújtak, majd elhangzott az utolsó „használati utasítás”: nincs más dolgotok, mint húzni…