Hírek
2016. November 21. 09:08, hétfő | Helyi
Remek játék és győzelem a Százhalombatta ellen
26-24-es győzelmet aratott a Tatai AC férfi kézilabda csapata hazai pályán a Százhalombatta ellen az NBI/B Nyugati csoportjának 9. fordulójában, szombaton.
A TAC taktikus, jó játékkal múlta felül a tabellán második helyezett ellenfelét.
A forduló előtt a Százhalombatta a második, a Tatai AC a negyedik helyen állt, így kemény, szoros mérkőzésre volt kilátás.
A várakozásoknak megfelelően azonnal harcos, férfias csata bontakozott ki a két együttes között. Védekezésben a Tatai AC igyekezett időben felvenni az embereket, a hatos falból előrehúzódva pedig megakasztani a battai támadásokat. Ez jól működött, a labdaszerzésekből sikerült gyorsan indulni és meglepni a visszarendeződő vendég védelmet. A tizedik percben 6-4-re, a huszadikban már 12-7-re vezetett a TAC. A félidőig feljebb zárkózott a Százhalombatta, a szünetre 15-13-as hazai előnnyel vonulhattak a csapatok.
A fordulás után sem változott a játék képe: a védelem stabilan állt a lábán, a megszerzett labdákkal továbbra is tudtunk indulni, ha pedig felállt fal ellen kellett támadni, akkor a lövőinkre kilépő védők mellett rendre sikerült megjátszani beállósainkat. A negyvenedik percben 20-16, az ötvenedikben 23-19 volt ide. A hajrában sem tudott közelebb lépni a Batta, és bár a végén két eladott labdánk után betaláltak, összességében magabiztos, 26-24-es hazai siker született a forduló rangadóján.
Férfi NBI/B, Nyugati csoport, 9. forduló:
Tatai AC – Százhalombatta 26-24 (15-13)
legjobb tatai góldobó: Jóga Norbert 5
„A Százhalombatta ellen mindig rangadót játszunk, ez ma sem volt másképp. Tudtuk, csak úgy nyerhetünk, ha végig koncentrálunk, fegyelmezettek maradunk.
Ez sikerült, köszönjük a szép számú közönségnek a biztatást, a mai találkozó jó propagandája volt a kézilabdának” – mondta a lefújás után Sibalin Jakab vezetőedző.
„Végig uraltuk a játékot, mindenki nagyon pörgött. Jól védekeztünk, remek volt a kapusteljesítmény, így sokszor tudtunk indulni és „könnyű” gólokat szerezni. Mindenki hozzá tudott tenni a sikerhez, mindent összevéve magabiztosan győztünk” – tette hozzá Jóga Norbert.
Juniorok:
Tatai AC – Százhalombatta 26-29 (16-16)
legjobb tatai góldobó: Csics Bendegúz 9
„Nyerhető mérkőzés volt, de az első félidőben a védekezéssel, a másodikban a helyzetkihasználással akadtak gondjaink. Láttam biztató jeleket, igyekeztünk lendületesen játszani, voltak jó időszakaink. Tanulság, hogy nyerni is meg kell tanulni” – foglalta össze a látottakat Márton Ádám, a tatai sor edzője.
„Jól kezdtük a meccset, többször lefutottuk őket, a tizedik perc környékén három góllal vezettünk. Aztán feljöttek, sajnos a hatos falunkat többször átjátszották. A szünet után kicsit határozottabbak lettünk hátul, az 5+1-es védekezés már hatékonyabb volt, ekkor viszont elöl hibáztunk bele. Hozni kellett volna ezt a meccset, csalódottak vagyunk, hogy kikaptunk” – fűzte hozzá Csics Bendegúz.
"Csináltunk jó dolgokat, a hozzáállás rendben volt, sajnos túl sok hibát vétettünk ahhoz, hogy nyerni tudjunk. Mind a két sor igyekezett és a vegyes csapat is egyre jobban összeszokik - ahogyan azt Ádámmal az elején terveztük" - értékelt Neukum Tamás, a budaörsi sor edzője.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
