Hírek
2017. Március 26. 05:00, vasárnap |
Külföld
Forrás: mti
Repülésbiztonság: jó a repülőgépek levegőjének minősége
Az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) tanulmánya szerint nem rosszabb vagy ugyanolyan jó minőségű a repülőgépek fedélzetére befújt levegő, mint a földi zárt helyiségekben.
A szervezet az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, az utasok régóta aggályokat fogalmaznak meg azzal kapcsolatban, hogy a gépek fedélzetére befújt levegő minősége rossz. Az EASA szerint az utasok leginkább amiatt aggódnak, hogy a hajtóműből befújt levegő olajból származó illatanyagokat is tartalmazhat, amely káros az egészségre.
Az EASA tájékoztatása szerint 2015 júliusa és 2016 júniusa között összesen 69 járaton vizsgálták a levegő minőségét a repülés minden szakaszában többféle repülőgéptípuson, a pilótafülkében és az utaskabinban is. Két műszercsoport az illékony szerves vegyületeket, a szén-monoxid- és a szén-dioxid-, valamint ózonszintet mérte, de figyelembe vették a környezeti adatokat is.
Az eredmények azt mutatták, hogy egyetlen vizsgált anyag koncentrációja sem haladta meg a határértéket, főként a számos szennyezési lehetőség miatt alkalmazott nagy kapacitású levegőkicserélők miatt. A Boeing 787-es levegőjében pedig minden vizsgált elemből jóval kevesebbet mutattak ki. Ennek oka az, hogy míg a másik hét típus levegőrendszere a hajtóműből fújja be a levegőt (úgynevezett bleed air rendszer), addig a Boeing 787-ese közvetlenül a külső levegőt szívja be a belső térbe.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 21. 13:00, kedd | Külföld
Az OTP bankot vesz a Baltikumban
Az OTP Bank megállapodást írt alá a balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja, a Luminor megvásárlásáról a Blackstone által kezelt magántőkealapokból álló konzorciummal, és a DNB Bankkal
2026. Július 19. 12:00, vasárnap | Külföld
Az ukrán erők csapást mértek két logisztikai létesítményre Oroszország Moszkvai és Tambovi területén
Az ukrán erők csapást mértek egy-egy jelentős logisztikai létesítményre Oroszországban, a Moszkvai, illetve a Tambovi területen, a frontvonaltól több mint 500 és mintegy 700 kilométerre
2026. Július 15. 12:00, szerda | Külföld
Donald Trump a katonai csapások további sorát ígérte Irán ellen, ameddig nem indulnak újra a tárgyalások
Donald Trump amerikai elnök a katonai csapások további sorát ígérte Irán ellen egészen addig, ameddig a teheráni vezetés nem ül ismét tárgyalóasztalhoz az Egyesült Államokkal.
2026. Július 09. 12:00, csütörtök | Külföld
Iráni konfliktus - Az amerikai légierő újabb Irán elleni csapásokat hajtott végre
Az amerikai légierő újabb Irán elleni csapásokat hajtott végre szerdán - közölte a Központi Parancsokság (CENTCOM).
