Városlista
2024. május 10, péntek - Ármin

Hírek

2018. Március 19. 08:37, hétfő | Helyi
Forrás: origo

Sándor, József, Benedek!

Sándor, József, Benedek!

A hónap közepe a népi kalendáriumban az esztendő legpezsdítőbb időszakára tereli a figyelmünket

A csillagászati évszakváltásra, amely ugyebár Sándor, József és Benedek "meleghozó" közreműködésével, végérvényesen meghozza az igazi tavaszt. Ebben a reményben fejezték be a fonást, a szövést március 17-én, guzsalyütő Gertrúd napján az asszonyok, és láttak hozzá a kinti munkához.
Szintén március 17-én van az emléknapja annak az Arimathiai Józsefnek, aki Wagner híres operájában a Grál-misztérium hőse. Ő előkelő zsidó tanácsúr volt, Jézus titkos követője, aki később a keresztre feszítés után, Jézus méltó eltemetéséről gondoskodott. A grál szó eredetileg széles tálat jelentett. A legenda szerint ez a tál étellel, itallal és minden egyéb szükséges dologgal ellátja híveit. Az utolsó vacsorán Jézus erről a tálról vendégelte meg tanítványait, majd József ebben fogta fel a kereszten függő megváltó vérét. Jézus feltámadása után az angyalok ég és föld között tartották az ereklyét, majd a templomos lovagok - más néven Grál-lovagok - őrizték a Megváltás hegyén. A legenda szerint voltaképpen egyetlen darab jáspisból készült, és csupa varázslatos tulajdonsággal rendelkezik: látása örök ifjúságot ad, a főnix megfiatalodik, ha megfürdik benne.
Sándor, József, Benedek
A legismertebb időjárási regula szerint: "Sándor, József, Benedek, zsákban hozzák a meleget". Az Alföldön Sándor névünnepét március 18-át tartották alkalmasnak a fehérbab vetésére, Bukovinában ez a nap a zab és az árpa vetési ideje. A Dél-Alföldön sokfelé Sándor napján hajtották ki először a nyájat a juhászok.
A legtöbb népszokás József naphoz kötődik: A názáreti ács, Jézus nevelője mind a négy evangélistánál más-más szerepet kap. Lukácsnál családfő, Jánosnál az alázatos ember, Máténál mint az élet harcosa szerepel, Márk nem emeli ki nevelői szerepét, csak egyszer említi, mint "ácsot". Szent József a famunkások védőszentje, sok vidéken ezen a napon hajtották ki a jószágot először a legelőre, de véglegesen majd csak György napon. A hagyomány szerint a madarak ezen a napon szólalnak meg először, mert "Szent József kiosztotta nekik a sípot". A méhészek is ekkor engedik ki a méhrajokat. A méheket igen szűzies életet élő állatoknak tartották, ezért készítették a gyertyát - Jézus jelképét - viaszból és nem faggyúból.
Ezen a napon várták a messzi útról visszatérő gólyákat is, és ha piszkos volt a tolluk, abból bő termésre, a fehér tisztaságukból pedig szűk esztendőre következtettek. Bár a népi tapasztalás azt sugallta, hogy József után már kalapáccsal sem lehet a füvet visszaverni a földbe, a nap derűje, borúja, vagy a szele az elkövetkező negyven nap időjárását is megmutatta. Alföldi hiedelem szerint, ha szivárvány jelenik meg József-napon az égen, a széles sárga sáv jó búzatermést, a széles piros jó bortermést ígér. Észak-Magyarországon a József-napi rossz idő sok halottat jövendöl arra az évre. Szeged környékén uralkodott az a hiedelem, ha József napján megdördül az ég, Péter-Pálkor jég veri el a határt, viszont jó bortermés várható.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Március 22. 09:08, péntek | Helyi

TÖRETLEN EGYÜTTMŰKÖDÉS

Közös képzést tartottak a rendőrök és az önkéntes tűzoltók.

2024. Március 17. 07:12, vasárnap | Helyi

Olimpiai selejtező

Hiába védett ihletett formában Bartucz, kikapott a kéziválogatott

2024. Március 09. 06:53, szombat | Helyi

Aranycsata

Jön a rangadó a bajnoki címért folyó küzdelemben

2024. Március 01. 18:09, péntek | Helyi

Gyászol Tatabánya

Elhunyt a város szeretett karnagya