Hírek
2011. Október 06. 11:21, csütörtök | Helyi
Sértetteket keres a Tatabányai Rendőrkapitányság
Eddig négyen tettek feljelentést a képen látható 29 éves férfi ellen, de a Tatabányai Rendőrkapitányság szerint másokat is átverhetett. A csaló pénzt kér kölcsön, de azt nem fizeti vissza.
Így járt az a tatabányai asszony is, aki augusztus 29-én 2.000 forintot adott kölcsön az általa ismert férfinak. A csaló állítása szerint csemperagasztóra kellett a pénz, hogy folytatni tudja a közeli építkezésen folyó munkáját. 4.000 forintot kért az ismerős asszonytól, de végül csak a felét kapta meg. Azt ígérte, hogy délutánig visszaadja, de az asszony azóta is csak fut a pénze után.
Két nappal később hasonló szöveggel próbálkozott a férfi egy másik tatabányai asszonynál. Akkor fugaanyagra kért 2.500 forintot, majd később az asszony fiától további 4.500 forintot, édesanyjától pedig 3.000 forintot kért el ugyanerre a célra. Ezúttal is azt ígérte, hogy a kölcsönt még aznap megfizeti, de a férfit és a pénzüket azóta sem látták.
A Tatabányai Rendőrkapitányság gyanúja szerint a képen látható 29 éves férfi másoktól is kicsalhatott kisebb összegeket.
A Rendőrség személyesen vagy telefonon a 346517-777/21-03-as melléken várja a sértettek jelentkezését.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
