Hírek
2012. Március 08. 14:12, csütörtök |
Helyi
Forrás: www.tatabanya.hu
Séta a Vértesben
![Séta a Vértesben](/external/image_cache/4/d/1/4d1a113879fc61468e72e94b0eef06f8.jpg)
„Sétára invitál minket fotóival a fiatal, zámolyi művész, Zámbó Ferenc.
A képek üzenete nem más, mint: egység, harmónia a természettel.” – mondta Dr. Kancz Csaba alpolgármester, a Keri Galéria legújabb fotókiállításának megnyitóján.
„Csak az tudja így fotózni a természetet, aki együtt él vele.”- folytatta az alpolgármester, majd kiemelte, mennyire hatásos, hogy a képeknek nem címe van, hanem Csanádi Imre - a szintén zámolyi születésű, Kossuth díjas költő – soraival illusztrálják a kiállított fotókat. Az eredetileg erdész technikus végzettségű fotós, jelenlegi munkája miatt ugyan nem tudott jelen lenni a megnyitón, de a képei által mindenki megismerhette. A művészt a Zámoly környéki természeti környezet korán természetjárásra, túrázásra csábította, először baráti társasággal, később egyedül is járta az erdőt, a Vértest. Saját bevallása szerint elég egy hátizsák, egy jó bakancs és napokra eltűnik az erdőben. Ilyen „eltűnések” közben készültek ezek a képek, melyek nem céllal, nem művészi szándékkal jöttek létre, hanem egy természetet szerető ember spontán élményeit ábrázolják.
Zámbó Ferenc kiállítását, ahol a Vértes növény és állatvilágát mutatja be fotóin keresztül a zámolyi fotóművész, egy hónapig nézhetik meg az érdeklődők a Keri Galériában.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Június 25. 13:17, kedd | Helyi
ALVÓ SÉRTETTŐL LOPTAK AZ AUTÓPÁLYÁN
A tatabányai rendőrök tetten érték azt a két román férfit, akik egy pihenőben ismeretlen módon kinyitották egy alvó sértett gépkocsiját, és abból pénzt vittek el.
2024. Június 04. 04:00, kedd | Helyi
Átadta rozsdamentes gerendákat gyártó üzemét Tatabányán a Transport-Beton
Egyenes és hullámos gerincű rozsdamentes gerendákat gyártó üzemet adott át a Transport-Beton Kft. Tatabányán.
2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi
Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz
A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.
2024. Július 18. 07:56, csütörtök | Bulvár
Balaton-átúszás - Lezárták a nevezést
Elérte a 12 és félezres létszámlimitet a 42. Lidl Balaton-átúszásra jelentkezők száma, így a szervező Budapest Sportiroda szerda reggel 9-kor lezárta a nevezést.