Hírek
2017. Június 04. 17:21, vasárnap |
Belföld
Forrás: mti
Sétányt és szobrot avattak Kolonics György tiszteletére
A 2008-ban tragikus körülmények között elhunyt Kolonics Györgyről nevezték el a Kis-Duna parti sétányt Csepelen.
A vasárnapi ünnepségen, amelyet a legendás sportoló születésének 45. évfordulóján tartottak, a kétszeres olimpiai és 15-szörös világbajnok kenus bronzszobrát is felavatták.
A csepeli önkormányzat javaslatára a Fővárosi Közgyűlés május 10-én döntött arról, hogy a közterület a jövőben Kolonics György nevét viselje.
Az ünnepségen beszédet mondott Borbély Lénárd polgármester, Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke és Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) megbízott főtitkára.
Kolonics György a vizek ura, a kenu művésze, a magyar kajak-kenu sport örökös bajnoka. Az ikonikus sportoló tehetségének, szorgalmának, alázatának köszönhetően emelkedett a csillagok közé - hangsúlyozta Borbély Lénárd. A polgármester kiemelte, ennek a napnak a legfontosabb üzenete az, hogy nem feledkeznek meg azokról, akik példát mutatnak a kerületnek.
Szabó Tünde úgy fogalmazott, hogy Kolonics György kitörölhetetlen érdemeit mutatják az emlékére alapított díjak, versenyek, létesítmények és rendezvények.
"A mostantól Kolonics György nevét viselő Kis-Duna parti sétány és a tiszteletére állított szobor mindennap e kiváló sportemberre emlékezteti az itt élő és sportoló fiatalokat" - mondta.
"Kolo összeköt, Kolo bennünk van, Kolo bennünk él" - hangsúlyozta Schmidt Gábor, aki leszögezte, ez nemcsak az emlékezés alkalmával, hanem a hétköznapokban is így van. "Itt van velünk szellemisége, versenyzői példája, amit generációról generációra szeretnénk átörökíteni." Hozzátette, a sétánnyal újabb utat nyitottak meg az emlékállításnak és a tisztelgésnek Kolonics előtt, aki "technikai zsenialitása, szorgalma és kitartása miatt vált naggyá".
Fábián László bajnoktársaként, versenyzőtársaként emlékezett Kolonics Györgyre. "Szívszorító, mert egy nagyon fiatalon elment kiváló sportolóra emlékezünk, de egyben méltó is, mert a sportág egyik legendájáról van szó." Felidézte, hogy Kolonics már fiatalon kitűnt elszántságával és humorával. "Bő három héttel a pekingi megnyitó előtt vesztette életét ott, ahol az otthona volt: a Dunán, Csepelen, a kenuban. Egy ember addig él, amíg emlékeznek rá, és mi nem felejtjük el Kolót" - mondta.

Párostársa, Kozmann György a közmédiának adott interjúban elmondta, Kolonics halálakor összeomlott, aztán szűk környezetével azon kezdtek el gondolkozni, hogyan tudnák ezt a fájdalmat, veszteséget pozitív irányba terelni.
"A mai szoboravatás és az ehhez hasonló események mutatják azt, hogy van értelme egy ilyen sportoló hagyatékát óvni és ápolni, minél szélesebb körben eljuttatni, hiszen példaértékű életet élt, amit muszáj, hogy lássanak a fiatalok" - tette hozzá.
Kolonics György szülei Németh Szilárd országgyűlési képviselővel és Borbély Lénárd polgármesterrel közösen leplezték le a Kolonics sétány névtábláját, majd az emlékezők Schmitt Pállal, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjával, a MOB tiszteletbeli elnökével, volt köztársasági elnökkel avatták fel a 36 éves korában elhunyt sportember bronzszobrát. A műalkotást Krammer András diakónus szentelte fel.
A csepeli önkormányzat által alapított Kolonics György Sport Érdemérmet - amelyet azok a sportolók kaphatnak, akik kiemelkedő teljesítményt értek el, eredményükkel hozzájárulnak Csepel hírnevének öregbítéséhez és segítik a helyi sportélet fejlődését - a kajakozó Nagy Flóra, az öttusázó Simon Sarolta és kick-boxos Veres Roland vehetett át Borbély Lénárdtól és Németh Szilárdtól.
Az ünnepség végén a jelenlévők elhelyezték az emlékezés mécseseit és virágait Kolonics György szobránál.
Kolonics György 2008. július 15-én, edzés közben hunyt el a hivatalos jelentés szerint természetes módon, szívtágulattal járó szívizombetegség miatt. A kiváló sportoló a pekingi olimpiára készült, az lett volna az ötödik ötkarikás fellépése. Két olimpiai és 15 világbajnoki címe mellett az Európa-bajnokságokon háromszor állhatott a dobogó felső fokán.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 27. 13:00, hétfő | Belföld
Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke nem veszi át az országos listán szerzett parlamenti mandátumát és nem indul pártja tisztújító kongresszusán sem. Ezt a politikus vasárnap tette közzé a Facebook-oldalán.
2026. Április 27. 11:00, hétfő | Belföld
Az eddiginél korábban lép életbe a MÁV csoport előszezoni menetrendje
A MÁV-csoport előszezoni menetrendje az idén minden eddiginél korábban, már május 1-jétől életbe lép - közölte a közlekedési vállalat vasárnap az MTI-vel.
2026. Április 27. 10:00, hétfő | Belföld
Jogszabály-módosítást kezdeményez az Országgyűlésnél a győri önkormányzat több káros anyag határértékének előírásában
Felterjesztési jogával élve jogszabály-módosításra sarkallja az Országgyűlést több ipari eredetű, egészségre káros anyag levegőterheltségi és felszín alatti vízi határértékének előírásában a győri közgyűlés
2026. Április 27. 09:00, hétfő | Belföld
Kapitány István: Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, versenyképes ötletekre építi
Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, az életképes és versenyképes ötletekre építi, mert ebben rejlik a hosszú távú és fenntartható siker titka
