Hírek
2013. Június 07. 12:26, péntek |
Belföld
Forrás: MTI
Sex Action: stúdiólemez nyolc év után, átalakult felállásban
Nyolc év szünet után készített új stúdióalbumot a Sex Action. A több mint két évtizede a dirty rock stílus kiemelkedő szereplőjének számító zenekar átalakult felállásban mutatja be Olaj a tűzre című anyagát kedden a fővárosi Zöld Pardonban.
"Igaz, hogy már 2009-ben lezajlottak a tagcserék a Sex Actionben, de a dolgok soha nem úgy alakulnak, ahogy azt előre eltervezzük. A munka, a szervezés nagy része az én vállamon van, és azóta rengeteg egyéb elfoglaltságom volt, kijött a szólóanyagom, újra koncerteztünk az F.O. Systemmel, Zana Zolinak, aki nálunk dobol, meg ugye ott van a Kartel" - idézte fel Mátyás Attila gitáros, a Sex Action vezetője az MTI-nek.
Az 1990 óta létező és sikeres, dirty rockot játszó csapatból 2009-ben lépett ki két alapember, Szasza (Szendrey Zsolt) énekes és Miksa (Somlyay Miklós), a basszusgitáros, előbbi helyett Vékony Sándor "Áfonya" lett az új frontember, utóbbit pedig Bense Sándor váltotta.
Mátyás Attila elmondta, hogy a mostanra elkészült új lemez (kiadó: GrundRecords) nyersanyagának egy része, a gitárriffek, a harmóniaváz még az előző felállás idején megszületett, ám utána gyakorlatilag újra kellett kezdeni a munkát. Hozzátette: úgy látja, érdemes volt éveket várni, és csiszolni a számokat, mert az Olaj a tűzre jó lemez lett.
"Közös célunk volt, hogy visszatérjünk a Sex Action gyökereihez, a kilencvenes évek első felében megjelent első három lemez keményebb, nyersebb, szikárabb hangzásához. Azt akartuk, hogy nagyot üssön az anyag, és szerintem sikerült is. Nincs benne sok csavar, de nem is kell" - fejtette ki.
A zenéket és a szövegeket egyaránt Mátyás Attila szerezte, a Pörög a kocka és az Egyet neked szövegeiben Zana Zoltán is közreműködött. A gitáros az F.O. Systemben és a Mátyás Attila Bandben az énekesi szerepet is betölti, a Sex Actionben ezt az arcát mindig is háttérbe tolta, noha a nyitódalt, az Éjféltől hajnalig-ot ő énekli. "A dal hangulata volt olyan, hogy nem passzolt annyira Áfonyához. Ez volt a helyzet az albumzáró Sötét oldallal is, amihez a Zoli által képviselt rapes előadásmód illett inkább".
A talán legpopulárisabb dal, a Miért lennék jó Karai Anna (Bubble Babes, Napfénypresszó) és Áfonya duettje, előbbit a nagyközönség egy televíziós tehetségkutatóból is ismerheti.
A gitáros kitért arra, hogy a modern hangzású dirty rock világszerte népszerű, elég, ha olyan csapatokra gondolunk, mint az amerikai Buckcherry vagy a kanadai Danko Jones.
A Sex Action 1990 végén alakult, első fellépésük az alternatív zenei élet akkori kultikus fellegvárában, a Fekete Lyukban volt. A nyers gitárhangzásra épülő dirty rockot szexszel átitatott férfisoviniszta dalszövegekkel párosították, óriási közönségsikerrel. Három lemez után 1994-ben a banda Actionre változtatta nevét és stílust váltott, majd 2004-ben állt újra össze Sex Actionként a klasszikus felállásban, a Sziget fesztivál nagyszínpadán.
"Nyilvánvaló, hogy a régi négyest nem lehet kitörölni a rajongók fejéből, de a visszajelzések azt mutatják, mindenki elfogadta az új verziót, és működik a dolog. Június 11-én kedden a Zöld Pardonban a lemezbemutató koncerten közreműködik egy tűzfújó lány, ott lesz velünk Karai Anna, az új lemez dalai közül hetet-nyolcat el fogunk játszani a régi számok mellett" - mondta végül Mátyás Attila az MTI-nek.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 28. 10:00, kedd | Belföld
Magyar Péter: az Orbán-kormány hozzon döntést a NAV jogköreinek bővítéséről
Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról:
2026. Április 28. 08:00, kedd | Belföld
A Szent Korona Testület nem szavazta meg, hogy a koronát az Országház plenáris ülésteremébe mozgassák át a képviselők hivatali esküj
A Szent Korona Testület nem szavazta meg azt a javaslatot, amely szerint az országgyűlési képviselők hivatali esküjéhez a Szent Koronát az Országház plenáris ülésteremébe mozgassák át
2026. Április 27. 13:00, hétfő | Belföld
Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke nem veszi át az országos listán szerzett parlamenti mandátumát és nem indul pártja tisztújító kongresszusán sem. Ezt a politikus vasárnap tette közzé a Facebook-oldalán.
2026. Április 27. 11:00, hétfő | Belföld
Az eddiginél korábban lép életbe a MÁV csoport előszezoni menetrendje
A MÁV-csoport előszezoni menetrendje az idén minden eddiginél korábban, már május 1-jétől életbe lép - közölte a közlekedési vállalat vasárnap az MTI-vel.
