Hírek
2021. Július 02. 08:34, péntek |
Sport
Forrás: Hajósi Miklós
Sikerek a belga hullámvasúton
Az elmúlt hétvégén Belgiumban, a Formula-1-ből (is) jól ismert Spa Francorchamps versenypályán a Gender Racing Team versenyzőjére ismét két versenyfutam várt,
a Drexler Formel Cup versenysorozatban, amelyeket Berta Benjámin remek eredménnyel abszolvált.
A fiatal versenyző már azzal komoly fegyvertényt hajtott végre, hogy a sokadik nagy létszámú nemzetközi mezőnyben végrehajtott rajtjából autóját bárminemű sérülés nélkül sikerült kihoznia. Beni először versenyezhetett a nehéz és hosszú belga aszfaltcsíkon. Így csak a szabadedzések és az időmérő körei szolgáltak lehetőséggel a pálya valódi megismerésére. Az ismerkedés jól sikerült, viszont az F4 kategória második helyezése ellenére Beni nem volt túl boldog a hétvége első versenye után, hiszen ő győzni szeretett volna:
„A start sajnos nem sikerült jól, az itteni repülő rajtos procedúra nagyban eltért attól, amihez korábban hozzászoktam. Igyekeztem minél jobban nyomni, de az a pilóta, akit korábban minden alkalommal legyőztem, most megtáltosodott, és nem tudtam vele tartani a lépést. Az ok minden bizonnyal nem feltétlenül a versenyzői tudásában keresendő, sokkal inkább gondolom azt, hogy nagyon eltalálták a pályaspecifikus beállítást. Ezzel el is dőlt a kategóriagyőzelem sorsa, mely ezúttal most máshoz került. Vasárnap igyekszem javítani, és igyekszünk csökkenteni ezt a számomra érthetetlen különbséget.” - mondta el a pilóta.
A vasárnapi második futamnál aztán visszaadta az élet, amit előző nap elvett. Benjámin egy szenzációs rajttal hamar a kategória élén találta magát, és összetettben is az első tízben végzett:
„A zárófutam rajtját nagyon erősen sikerült elkapnom, így az első kanyarban könnyedén fordultam el elsőként. Innen már csak a gumikat kellett életben tartanom, és élvezni a versenyzést ezen a csodálatos pályán. Úgy érzem, mindkettő maradéktalanul sikerült, így végre a pódium azon fokára állhattam fel, ahol a hétvége előtt elképzeltem magam. Az abszolút értékeléssel is elégedett vagyok, hiszen egy olyan pályán sikerült az enyémnél sokkal erősebb autókat megelőzni, amelyen a motorerő a minden.” - zárta nyilatkozatát a spái F4-es győztes.
Berta Benjámin a Drexler-Automotive Formel 4 Cup 2021-es bajnoki tabelláján a kategória második helyéről várhatja a folytatást ötvenhat és fél ponttal két fordulóval a bajnokság vége előtt.
Fotó: Gender Racing Team
- Boncz Elek -
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 13. 06:00, hétfő | Sport
Tour de Hongrie - Poelsé a záróetap, Nys az első belga sárga trikós, Dina a legjobb magyar
Thibau Nys nyerte a 45. Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyt, amelynek vasárnapi zárószakaszán Wout Poels diadalmaskodott.
2024. Május 13. 06:00, hétfő | Sport
Férfi kézilabda vb-selejtező - A magyar válogatott kettős győzelemmel jutott ki a tornára
Az olimpiai kvótás magyar férfi kézilabda-válogatott kettős győzelemmel jutott ki a jövő évi világbajnokságra, mivel 36-23-ra nyert Litvánia ellen a selejtező vasárnapi visszavágóján, Veszprémben.
2024. Május 12. 09:01, vasárnap | Sport
Tour de Hongrie - Eisenkrammer: ilyen sportélményben még nem volt részem magyar körversenyen
Eisenkrammer Károly számára élete legkülönlegesebb sportélményét nyújtja eddig a Tour de Hongrie országúti körverseny.
2024. Május 12. 08:57, vasárnap | Sport
Meglepetésre kikapott Miskolcon a Fradi
A Diósgyőr 2-0-ra legyőzte otthon a bajnok Ferencvárost a labdarúgó OTP Bank Liga 32. fordulójában.