Hírek
2013. Szeptember 23. 14:18, hétfő |
Sport
Forrás: InfoVáros | -Hajósi Miklós-
Sikeres évadzáró a Vác Ralin
Jól sikerült a Tarr - Ökrös Rallypárosnak, a frissen hadba fogott Hondával, a IV. PM Peugeot Vác Rali. Ugyanis, több kategóriában is dobogóra állhattak.
Egy nem mindennapi verseny hétvégén vagyunk túl. Volt prológ, tempós pályák, és győzelemmel zártátok a napot. Mesélnél a prológról, hogy azt miként éltétek meg?
- A Prológon nem igazán lopta be az autó a szívünkbe magát, mert inkább hátsó kerék hajtású versenyautónak való volt a pálya vonalvezetése. Főképp miután 1 kört behúzott kézifékkel tettünk meg.
Vasárnap két különböző tapadású pályát kellett teljesíteni. Neked a lobogós vagy a technikásabb jött be és miért?
- Mindkét szakasznak meg voltak a saját adottságai, személy szerint mindkettőt szeretem és tetszettek is.
Új autó jó pilóta nincs kockázat. Honnan jött a Hondás gondolat?
- Már Astra előtt is szerettem volna Hondát vásárolni. Ez egy régi álmom, hogy ezzel a márkával versenyezhessünk.
A verseny vasárnapján gondoltad volna hogy dobogóra tudtok állni?
- Az első gyors után nem bíztunk benne, de ahogy gyűjtöttük a kilométereket és kezdtünk összeszokni az autóval, így egyre jobb időket mentünk. Annyira siettünk hogy a 4. gyorson egy rosszul vett féktáv miatt az árokba kötöttünk ki. A hátsó futóművünk és a karosszéria is megsérült.
Nap végére még így is megszereztük az N kategória 1, N/2, 2. és az N abszolút 3. helyét.
Hol találkozhatnak a szurkolók még az idén?
- Szeretnénk a Szilveszter Rallyn indulni, de ha lesz még a közelben valamilyen Sprint verseny, szívesen ellátogatunk és képviseljük a László Racing Teamot.
Reméljük részvételünkkel és eredményeinkkel megfelelően kiszolgáltuk partnereink, hirdetőink valamint a helyszínre kilátogató nézők érdekeit.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 27. 20:00, kedd | Sport
Világklasszissal erősít a Víz, Zene, Virág Fesztivál
Besenyei Péter légibemutatót tart az Öreg-tó felett
2025. Május 26. 18:03, hétfő | Sport
Roland Garros - A címvédő Alcaraz vár Marozsánra a második fordulóban
A várakozásoknak megfelelően a címvédő Carlos Alcaraz vár a második fordulóban Marozsán Fábiánra a francia nyílt teniszbajnokságon.
2025. Május 23. 07:35, péntek | Sport
Premier League - Kerkez Milos a szezon álomcsapatában
Kerkez Milos, a Bournemouth magyar válogatott védője bekerült az angol labdarúgó-bajnokság hivatalos honlapjának álomcsapatába.
2025. Május 23. 07:34, péntek | Sport
Ismét felveheti a Videoton nevet a székesfehérvári labdarúgócsapat
A Videoton Holding Zrt. hozzájárult ahhoz, hogy a székesfehérvári labdarúgócsapat ismét a Videoton nevet használja.