Hírek
2013. Január 10. 12:18, csütörtök |
Helyi sport
Forrás: www.tatabanya.hu
Sikeresek a Kodály-iskolások
Az elmúlt hétvégén Tarjánban rendezték meg a már hagyományos Interball nemzetközi fiú kézilabdatornát, melyen a tatabányai Kodály Zoltán Általános Iskola hatodik és nyolcadik osztályos csapatai kitűnően szerepeltek.
A 16. alkalommal megrendezésre került tornán mindkét korosztályban a házigazda tatabányai csapat mellett Szlovákiából, a kézilabda-utánpótlás 3 élcsapata (Nové Zámky HK, MSK Povazská Bystrica, SKP Bratislava), valamint a csehországi Zubri és a budapesti XVI.ker. KMSE gárdái küzdöttek a helyezésekért.

Horváth Árpád az idén is jó szereplést, érmet várt fiaitól, nagyon erős mezőny jött össze.
A hatodikosok sokat fejlődtek ebben a tanévben, szinte hibátlanul teljesítettek. Öt mérkőzésből négy győzelmet arattak, majd egy alkalommal nagy küzdelemben 2 góllal maradtak alul a Zubri csapatával szemben. A körmérkőzések során körbeverés alakult ki és ebből a kodályosok jöttek ki jobban, így az első helyen végeztek.
A nyolcadikos fiúk 100 százalékos teljesítménnyel végeztek a mezőny élén, minden csapatot magabiztos győzelemmel utasítottak maguk mögé. Egyedül a budapestiek ellen volt szorosabb a derbi, a félidőben még döntetlen volt az állás, majd a szünet után már sikerült megnyugtató előnyre szert tenni és azt a mérkőzés végéig megtartani.
Horváth Árpád edző így értékelte a kétnapos rendezvényt:
"Minden szempontból sikeresen zártuk a tornát, mindkét korosztálytól jó szereplést, érmet vártam. A srácok a várakozásokat felülmúlva teljesítettek, hiszen aranyérem került minden kodályos kézis nyakába! Ez a jó kezdés bíztató a tanév hátralévő részében még ránk váró feladatokra, elsősorban a diákolimpiai és az ERIMA Országos Gyermekbajnokság küzdelmeire nézve."
Eredmények és a különdíjasok:6.osztály:
Kodály – Nové Zámky 21:11, Kodály – SKP Bratislava 19:11, Kodály- Povazská Bystrica 21:13, Kodály – XVI.ker. KMSE 23:10, Kodály – Zubri 12:14
1. KODÁLY, Tatabánya, 2. MSK Povazská Bystrica, 3. HC Zubri, 4. Nové Zámky HK, 5. XVI.ker. KMSE, Budapest, 6. SKP Bratislava
A torna legjobb játékosa: Horváth Milán (Kodály), a legjobb hazai játékos: Papp Domonkos
A hatodikos csapat tagjai: Bogyó Benedek, Szaák Bence, Gyurmánczi Ádám, Bagi Balázs, Farkas Bence, Barabás Zsolt, Horváth Milán, Cserveny Marcell, Kamocsai Bendegúz, Stadtmüller Balázs, Barna László, Papp Domonkos, Fábián László
8. osztály:Kodály – Nové Zámky 30:17, Kodály – SKP Bratislava 23:16, Kodály – Povazská Bystrica 21:9, Kodály – XVI.ker. KMSE 21:18, Kodály – Zubri 27:18
1. KODÁLY, Tatabánya, 2. XVI.ker. KMSE, Budapest, 3.MSK Povazská Bystrica, 4. HC Zubri, 5. SKP Bratislava, 6. Nové Zámky HK
A torna legjobb kapusa: Eichkern Levente (Kodály), a legjobb hazai játékos: Kuzma Ábel
A nyolcadikos csapat tagjai: Eichkern Levente, Antal Zoltán, Csapó Levente, Antal Máté, Jaczkó Márk, Kuzma Ábel, Bagi Gergő, Rozner Kevin, Gulyás Gergő, Máté Dávid, Cutura Dárió, Balogh Marcell, Kiss Soma, Bodnár Krisztián, Jaczkó Szabolcs
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 17. 16:00, kedd | Bulvár
Áprilisban érkezik a Michael Jacksonról szóló mozifilm és annak zenei albuma
Áprilisban érkezik a Michael Jacksonról szóló mozifilm és annak zenei albuma - jelentette be hétfőn a Sony Music.
2026. Március 17. 14:00, kedd | Belföld
Szijjártó Péter szerint Brüsszel el akarja venni az olcsó orosz kőolajat Magyarországtól
2026. Március 17. 13:00, kedd | Belföld
NAV: hétfőn még kérhető az szja-bevallási tervezetek postázása
Hétfő éjfélig még kérhetik az szja-bevallás tervezetének postázását azok, akiknek nincs elektronikus elérhetősége.
2026. Március 17. 12:00, kedd | Külföld
Brit miniszterelnök: Nagy-Britanniát nem fogják belerángatni ebbe a háborúba
Nagy-Britanniát \"nem fogják belerángatni\" az iráni háborúba és a szélesebb térségben kialakult konfliktusba - mondta Keir Starmer brit miniszterelnök a a Downing Streeten tartott hétfői sajtóértekezletén.
