Hírek
2020. Szeptember 02. 05:00, szerda |
Külföld
Forrás: mti - illusztráció: pixabay
Spanyolországba 75 százalékkal kevesebb turista érkezett júliusban mint tavaly
Spanyolországba 2,5 millió külföldi turista látogatott el idén júliusban, 75 százalékkal kevesebb, mint tavaly ugyanebben az időszakban - közölte a spanyol statisztikai hivatal (INE) kedden.
A legtöbben, 597 ezren a szomszédos Franciaországból érkeztek az év hetedik hónapjában, 58 százalékkal kevesebben, mint tavaly ebben a hónapban. Német turisták közül 432 ezren, a britek közül 377 ezren választották úti célként, előbbieknél ez 65 százalékos, utóbbiaknál 82 százalékos visszaesést jelent.
Az utazók első számú célpontja a Baleár-szigetek voltak, amelyet Katalónia és Valencia tengerparti tartományok követnek. A szigeteken a turisták csökkenése 75 százalékos volt, míg Katalóniában 81,6 Valenciában pedig 69 százalékkal kevesebb volt a külföldről érkezett látogató júliusban.
Az év első hét hónapjában 13,2 millióan utaztak a dél-európai országba, ami éves szinten 72,4 százalékos csökkenést jelent - áll a jelentésében.
A hivatal számításai szerint a turisták júliusban 2,4 milliárd eurót költöttek el Spanyolországban, 79 százalékkal kevesebbet, mint 2019 hetedik hónapjában. Január és július között a külföldi turisták által elköltött összeg mintegy 14 milliárd euró volt, ami 72,6 százalékkal marad el a múlt évitől.
Spanyolország bruttó hazai termékének (GDP) 12,3 százaléka származik a turizmusból, amely 2,5 millió embernek ad munkát.
A dél-európai ország tavaly 83,7 millió külföldi turistával a világ második leglátogatottabb országa volt. A koronavírus-járvány miatt azonban idén március közepén teljesen leállt a turizmus, amely csak június végén, a belföldi szabad mozgás engedélyezése és a határok megnyitása után indult újra.
Július közepén azonban ismét növekedni kezdett a fertőzések száma, így több európai ország utazási korlátozásokat vezetett be a Spanyolországból érkezőkkel szemben, például Nagy-Britannia és Németország is, amely újabb csapást mért az éppen csak éledező idegenforgalomra.
Európában Spanyolországban regisztrálták a legtöbb koronavírus-fertőzést, az eddig kiszűrt esetek száma meghaladja a 462 ezret.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 24. 14:00, kedd | Külföld
Orbán szövetségese ukrán zászló kitűzésével emlékezett meg a háború kitöréséről
Andrej Babis: az ukrán zászló kitűzésével emlékezik meg a cseh kormányhivatal az orosz agresszió kezdetéről
2026. Február 23. 16:00, hétfő | Külföld
Gyorsuló tengerszint-emelkedés fenyegeti Dubrovnik óvárosát
A tengerszint emelkedése az egyik legsúlyosabb, a klímaváltozással összefüggő kihívás lehet a kulturális örökség védelmében a következő évtizedekben Dubrovnikban
2026. Február 23. 11:00, hétfő | Külföld
Robert Fico hétfőn leállíttatja az Ukrajnába irányuló áramkivitelt
A szlovák miniszterelnök hétfőn meglátogatja a szlovák áramszállító vállalatot (SEPS), és felkéri, hogy állítsák le az Ukrajnába irányuló vészhelyzeti áramszállítást.
2026. Február 23. 10:00, hétfő | Külföld
Lelőttek egy fegyveres behatolót Donald Trump floridai otthonának őrzött területén
Az amerikai titkosszolgálat és a helyi rendőrség emberei lelőttek egy férfit, aki vasárnap hajnalban fegyverrel megpróbált behatolni Donald Trump elnök floridai rezidenciájának őrzött területére.

