Hírek
2017. Január 31. 09:28, kedd | Helyi
Szabad a Téka! – másodszor hoztak, vittek, adakoztak
Második alkalommal rendezett Szabad a Téka! elnevezéssel jótékonysági könyv”vásárt” a Magyar Kultúra Napja alkalmából a környei Művelődési Ház és a Községi Könyvtár. Az idei tékaprogram január 20-án nyitotta meg kapuit, s tíz napon át várta az érdeklődőket, akik – mint ahogy tavaly is – nemcsak vittek, de hoztak, s adományoztak is.
14 asztalon, nagyjából másfélezer könyv, a világirodalom remekei, szépirodalmi alkotások, ismeretterjesztők, ponyvaregények, gyerekkönyvek sorakoztak új gazdákra várva. A program alapgondolata még 2015 tavaszán merült fel, amikor jelentős darabszámú könyvhagyatékot ajánlott fel egy örökös, a szervezők pedig úgy gondolták, tematikus rendezést követően biztosan sokan örülnének, ha díjtalanul válogathatnának belőlük. Az első felajánlást azóta is folyamatosan követik újabb és újabb könyvmennyiségek, az idei „vásárra” is sokan azokkal felpakolva érkeztek, majd hosszabb-rövidebb válogatás után más könyvekkel távoztak. Azt nehéz lenne megbecsülni, hogy a téka nyitva tartása alatt hány könyv lelt új gazdára. A látogató akár úgy is érezhette, hogy nem apad a mennyiség, hiszen amint ritkult az állomány, a szervezők máris töltötték fel, így könnyen előfordulhatott, hogy a program kezdetén valaki nem talált rá a vágyott könyvre, pár nappal később azonban igen.
A könyvünnep érdeklődői saját lehetőségeikhez mérten jótékonykodhattak is, az összegyűlt forintok idén is a Vöröskereszt környei alapszervezetének büdzséjét gyarapították. Az adományládát hétfőn bontotta fel Andor Ildikó titkár, s a szervezőkkel együtt örömmel konstatálta, hogy abban 49.590 forint gyűlt össze. A jóérzés természetesen nem kizárólag a forintoknak szól, hanem annak a ténynek is, hogy a ládában idén is barátsággal elfértek egymás mellett a kisebb értékű fémérmék és a nagyobb címletű bankók is.
A Művelődési Ház és a Könyvtár legközelebb áprilisban tart hasonló programot, amikor harmadik alkalommal szervezi meg a Költészet Napi „Vers mindenkinek” elnevezésű rendezvényt, így arra is várja a még jó állapotú versesköteteket.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 09. 09:44, péntek | Helyi
SZEMTANÚK JELENTKEZÉSÉT VÁRJUK
A Tatabányai Rendőrkapitányság 11010/1962/2025. bü. számon indított eljárást személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset gondatlan okozásának vétsége miatt.
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 17. 10:58, szerda | Helyi
E-CIGARETTA BUKTATTA LE
Elfogták azt a 32 éves tatabányai férfit, aki a lakásában kristályt árusított.
