Városlista
2025. január 10, péntek - Melánia

Hírek

2019. Október 10. 16:00, csütörtök | Külföld
Forrás: mti

Szakemberhiány korlátozza a mesterséges intelligencia terjedését

Meghatározó szerepet kap a mesterséges intelligencia (MI) a vállalatok jövőbeni sikerében világszerte, ugyanakkor az új megoldások bevezetésének akadályai vannak, amely a képzett szakemberek hiányára vezethető vissza

- derül ki az EY nemzetközi könyvvizsgáló és üzleti tanácsadó cég kutatásából.

Az MTI-nek küldött csütörtöki közlemény szerint az üzleti döntéshozók többsége az Egyesült Államokban már felismerte a mesterséges intelligencia jelentőségét. Tízből nyolc menedzser szerint ennek a technológiai megoldásnak kiemelt szerepe lesz vállalatuk sikerességében. Közel kétharmaduk úgy véli, az MI nagymértékben hozzájárul majd a cég hatékonyabb működéséhez, a versenyképesség megőrzéséhez, sőt az ügyfelek jobb megértéséhez is.

Minden második megkérdezett szerint a technológia jelentős hatással lesz a társaság költségeinek csökkentésére, valamint a bevétel növekedésére is. A mesterséges intelligencia ugyanis többek között olyan alkalmazások elterjedését is elősegíti, mint az ügyfelekkel való gördülékenyebb kapcsolattartást biztosító chatbotok vagy a fogyasztói igények elemzését és előrejelzését elvégző szoftverek, de megteremtik az önvezető járművek technikai hátterét is.

A vállalati felsővezetők az MI üzleti felhasználásában mégis komoly korlátokat látnak. Szinte minden harmadik válaszadó kifejtette, hogy az új megoldások bevezetésének akadályai vannak, amely a képzett szakemberek hiányára vezethető vissza.

Az EY tapasztalata szerint Magyarországon sok cégvezető attól tart, hogy nem tudja hatékonyan felkészíteni szervezetét a változásra. Ez gyakran alapul korábbi, elakadt projekteken vagy az új technológiával kapcsolatos tapasztalat hiányán.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Január 07. 08:08, kedd | Külföld

A tűzszünet lehetőségéről beszélt Zelenszkij

Volodimir Zelenszkij egy tűzszünet előtt \"erős Ukrajnát\" akar látni biztonsági garanciákkal. Az ukrán elnök erről egy vasárnap megjelent amerikai podcastban nyilatkozott, és a megvalósítás lehetséges módjairól is beszélt.

2025. Január 05. 09:12, vasárnap | Külföld

Joe Biden Elnöki Szabadság-érdemrendet adományozott Soros Györgynek

Az Egyesült Államok legmagasabb polgári kitüntetésével ismerte el Joe Biden elnök közismert személyiségek tevékenységét szombaton, köztük Soros György, Hillary Clinton, Ralph Lauren és Denzel Washington munkáját.

2025. Január 02. 08:50, csütörtök | Külföld

Ukrán elnök: Moszkva egyik legnagyobb veresége az orosz gáz ukrajnai tranzitjának leállítása

Moszkva eddigi egyik legnagyobb vereségének nevezte az orosz földgáz ukrajnai tranzitjának leállítását Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán a Telegramon.

2024. December 30. 09:44, hétfő | Külföld

Horvátország legnagyobb naperőművét tette tönkre a vihar

Horvátország legnagyobb naperőművét tette tönkre a vihar az elmúlt napokban a közép-dalmáciai Zára (Zadar) közelében, az obrovaci volt timföldgyár területén - számolt be róla a horvát közszolgálati televízió (HRT) vasárnap.