Hírek
2018. Június 21. 09:04, csütörtök | Helyi
Százmilliók munkahelyi képzés támogatására
A megyei kereskedelmi és iparkamara tatabányai székházában kedden a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara tartott fórumot két pályázati lehetőségről, melyek nagyvállalatokat, valamint mikro, kis és középvállalatokat támogatnak abban, hogy dolgozóiknak a munkahelyen nyújtsanak képzéseket.
Dr. Szerencsés László, a kamara elnöke elmondta, a pályázatokban előnyben részesítik azokat a megyéket, ahol sok az álláskereső. Ezekben a régiókban használható fel a keretösszegek kétharmada. Ezen korlátozás mellett is több száz millió forintos támogatás elnyerésére van esélye a Komárom-Esztergom megyéből indított pályázatoknak.
Az elnök kiemelte, a vállalkozók versenyképességét döntően a megfelelően képzett munkaerő biztosítja, ezért ha meg akarunk felelni a fenntartható fejlődés kihívásainak, akkor eljutunk az élethosszig tartó tanulásig, vagyis elengedhetetlen, hogy képezzük munkatársainkat.
Gedei Gábor projektmenedzser, a GINOP 6. prioritású pályázatok lehetőségeit ismertette részletesen. A december 3-ig benyújtható pályázatok célja, hogy minél többen férjenek hozzá munkahelyi tanulási lehetőségekhez.
Sulyok Tamás, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal szakértője bemutatta a pályázatok felnőttképzési követelményeit. A Soter-line Oktatási Központ képviselője, Madarász Erik elmondta, hogyan kapcsolódik a munkahelyi képzések támogatása a nemzeti iparpolitikához.
A Szöllősi Travel Kft. ügyvezetője a vállalatuknál bevált képzési gyakorlatról tartott tájékoztatót, majd Komár Kornél, Dunagáz Gázipari Oktatási és Minősítő Zrt. képviselője mutatta be a GINOP pályázatok képzési programjait.
A pályázók a képzésbe bevonhatnak olyan személyeket is, akiket még nem foglalkoztatnak, ha az érintett személy gazdaságilag aktív korban van, de nem dolgozik, illetve legalább három hónapja regisztrált álláskereső, vagy a képzést megelőző 12 hónapban közfoglalkoztatott volt.
A program támogatja a kölcsönzött munkaerő képzést is, abban az esetben, ha a képzés sikeres befejezése után az érintett dolgozóval legalább egy évre szóló foglalkoztatási jogviszonyt létesítenek.
A pályázat keretében többek között OKJ-s képzés, kombinált nyelvi képzés és egyéb szakmai képzések támogathatók. A tanfolyamoknak legalább húsz órásnak kell lenniük.
Fontosnak megjegyezni még, hogy előnyt élvez az a támogatást igénylő amely a támogatási kérelem benyújtásának időpontjában rendelkezik érvényes tanulószerződéssel, illetve együttműködési megállapodással, vagy a projekt végéig vállalja annak megkötését.

Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 15. 14:11, szerda | Helyi
KÁBÍTÓSZERT CSEMPÉSZETT
Külföldről hozta be Magyarországra a kábítószert az a 35 éves férfi, akit a komáromi nyomozók egy régi határátkelőnél fogtak el.
2025. Október 06. 09:33, hétfő | Helyi
LOPÁS MIATT KERESSÜK
A Tatabányai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri a nő azonosításához.
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.
