Hírek
2011. Augusztus 22. 09:38, hétfő | Helyi
Szent István napját ünnepeltük (képgaléria!)
Rekordszámú látogató kereste fel a Millenniumi Közparkot az idei Szent István Napokon. A kulturális közösségi rendezvény nem csak a tatabányaiakat, a térség településeinek lakóit is odavonzotta a Csónakázó-tóhoz.
Nagy sikere volt a Múltunk és Jövőnk Egyesület mindkét napi, a honfoglalás korát megidéző hagyományőrző programjainak. A kicsik és nagyok örömmel próbálták ki az íjászatot, nézték meg a baranta harcművészeti tornát, foglalkoztak a rovásírással, tekintették meg a honfoglalás korabeli jurta és életmód bemutatót.
A Csónakozó-tó mellett voltak népi játékok, kézműves mesterek is megmutatták tudásukat, a gyermekeknek játszóház, a bátrabbak a kalandparkban is kipróbálhatták ügyességüket. Ezzel együtt kellemes környezetben ehetett-ihatott az, akinek ehhez volt kedve.
A koncertek sorából néhányat megemlítve: jó hangulatot teremtett az Alma együttes, a CimbaliBand, Korpás Éva, a Balkan Fanatic és Nagy Feróval a Beatrice. Nem maradhatott el a huszadikai tűzijáték sem, amely ebben az évben is látványos meglepetésekkel szolgált a parkot és tó környékét szinte zsúfolásig megtöltő ünneplő tatabányaiaknak.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 25. 07:52, szerda | Helyi
NAV: szeptember 30-ig igényelhető vissza a külföldi áfa
2024. Szeptember 13. 06:00, péntek | Helyi
PM: az IMF is támogatja a magyar EU-elnökség célkitűzéseit
A Nemzetközi Valutaalap (International Monetary Fund, IMF) szerint a magyar gazdaság növekedése az uniós rangsor élmezőnyében lehet jövőre
2024. Augusztus 18. 00:00, vasárnap | Helyi
Győzelem Bosznia-Hercegovinában, rajt Montenegróban
Győzelem Bosznia-Hercegovinában, rajt Montenegróban - ez az utóbbi napok mérlege Szász László esetében, aki a hétvégén Pljevljaban versenyez.
2024. Augusztus 16. 10:10, péntek | Helyi
PARFÜMÖKET LOPTAK
A tatabányai rendőrök a lakosság segítségét kérik a bűncselekmény feltételezett elkövetőinek azonosításában.