Dudics Gyuláné, aki idős korában került Oroszlányra gyermekeihez, a változások közepette szükséges helytállásról ad bizonyságot életével.
A tanárnő akkor került városunkban, amikor lakásának címe még nem is utcanév volt, hanem negyedik tömb, negyedik ajtó, és sok hálás generációt nevelt fel a József Attila iskolában. A bámulatos testi és szellemi épségnek örvendő idős hölgy ízig-vérig pedagógus. Minden órára valami érdekessel készült, hogy a gyerekek sose távozzanak üres kézzel magyar-, történelem-, vagy földrajzórájáról – és a mai napig bántja, hogy szülei életének utolsó stádiumában nem tudott kellő odafigyeléssel és örömmel tanítani. Ezért elnézést kért minden tanítványától. A vendégek szégyellős elfogódottsággal álltak ekkora emberi nagyság előtt.
Dudics Gyuláné 1989-ben került gyermekei, unokái körébe Újtikosról Oroszlányra, ahol ma már boldog dédnagymama is. Mondják, hogy az öreg fát nem lehet új földbe ültetni, de az ő példája mást bizonyít. Hajdú-Bihar vagy Komárom-Esztergom, alföldi síkság vagy vértesi hegység nem más föld, ha szeretetben gyökerezik az ember. A hivatalos születésnapi köszöntő családias hangulatát az adta meg, hogy Takács Károly polgármestert rokoni szálak fűzik a családhoz még Újtikosról. A megelevenedő emlékekben megjelent az édesapa alakja, akit nagyon korán elveszített a polgármester, és Dudics néni azt is elmesélte, milyen komolykodó beszéddel hívta fel a figyelmet magára a négyéves kisgyermek.
Végül csak egy kérdés maradt nyitva a szép este során: hogy végül is ki kapott több ajándékot, aki adott, vagy aki kapott?