Hírek
2018. Március 18. 17:54, vasárnap |
Külföld
Forrás: mti
Szexuális zaklatással vádolják az amerikai filmakadémia elnökét
Több szexuális zaklatással vádolták meg az Oscar-díjakról döntő amerikai filmakadémia elnökét, John Baileyt. A filmakadémia vizsgálatot indított az ügy tisztázására - számolt be róla szombaton a BBC News.
A The Hollywood Reporter és a Variety meg nem nevezett forrásokat idézve azt írta, hogy három szexuális zaklatási vádat nyújtottak be John Bailey ellen a filmakadémiához.
A Variety szerint a filmakadémiához szerdán juttatták el a Bailey elleni vádakat. A testület közleményben számolt be arról, hogy vizsgálatot indítottak, ám azt nem árulták el, hogy kik tettek panaszt az elnök ellen.
A tagság ügyeivel foglalkozó bizottság a vizsgálatot követően a filmakadémia kormányzói testületének nyújtja át jelentését - fűzték hozzá a szűkszavú közleményben.
A 75 éves Bailey eddig nem kommentálta a vele kapcsolatban megjelent híreket.
Bailey egyebek mellett az Átlagemberek, A nagy borzongás és az Idétlen időkig című filmek operatőre volt. 2015-ben az Amerikai Operatőrök Társaságának életműdíjával tüntették ki.
Az Oscar-jelöltek hagyományos fogadásán tartott beszédében néhány hete arról beszélt, hogy a változások nyomán végre a feledésbe merülhet Hollywood legrosszabb visszaéléseinek "fosszilis alapkőzete".
Baileyt 2017 augusztusában választotta meg négy évre az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) az elnökévé, pár hónappal az előtt, hogy Harvey Weinstein szexuális zaklatási botránya kirobbant volna.
A hollywoodi filmipart megrázó botrány nyomán a filmakadémia decemberben fogadott el új viselkedési szabályzatot. Az új kódex felhívta a nyolcezer fős tagság figyelmét arra, hogy a testületben nincs helye azoknak, akik visszaélnek a hatalmukkal vagy befolyásukkal, és megsértik a tisztesség elismert normáit.
Weinsteint az ellene felmerült vádak miatt már októberben kizárta soraiból a filmakadémia.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 17. 12:00, kedd | Külföld
Brit miniszterelnök: Nagy-Britanniát nem fogják belerángatni ebbe a háborúba
Nagy-Britanniát \"nem fogják belerángatni\" az iráni háborúba és a szélesebb térségben kialakult konfliktusba - mondta Keir Starmer brit miniszterelnök a a Downing Streeten tartott hétfői sajtóértekezletén.
2026. Március 17. 06:57, kedd | Külföld
Trump a NATO jövőjét is megkérdőjelezte a Hormuzi-szoros miatt
Nyomást gyakorol szövetségeseire Donald Trump: az amerikai elnök szerint a NATO jövője is veszélybe kerülhet, ha a tagállamok nem támogatják az Egyesült Államok fellépését a Hormuzi-szoros térségében.
2026. Március 16. 12:00, hétfő | Külföld
Március 15. - Nicusor Dan: ez jó alkalom arra, hogy értékeljük a romániai magyarok hozzájárulását nemzetünk fejlődéséhez
Nicusor Dan államfő és Ilie Bolojan miniszterelnök is köszöntötte a romániai magyarokat a nemzeti ünnep alkalmából.
2026. Március 15. 12:00, vasárnap | Külföld
Donald Trump nemzetközi haditengerészeti együttműködést kezdeményez a Hormuzi-szoros biztonsága érdekében
Donald Trump amerikai elnök szombaton nemzetközi haditengerészeti együttműködést helyezett kilátásba a Hormuzi-szoros kereskedelmi forgalmának újraindítása érdekében.
