Hírek
2013. Április 07. 05:00, vasárnap |
Külföld
Forrás: MTI
Szlovákia - Kitelepítettekért szól Miksi új harangja
![Szlovákia - Kitelepítettekért szól Miksi új harangja](/external/image_cache/1/7/0/170942fc60a238021abfd3c6ed351fcb.jpg)
A mai Szlovákia területéről egykoron kitelepítettek és a II. világháborúban elhunytak emlékére öntetett harangot szentelt fel a Losonc melletti Miksiben Beer Miklós váci megyéspüspök szombaton.
A harangokat egy, a településről elüldözött vallásos palóc ember, a decemberben elhunyt Trizna Lajos öntette, aki a maradék vagyonát a Palóc Múzeumra hagyta. Trizna Lajost és családját 1948-ban telepítették ki a szülőfalujából, előbb Berkenyére, majd Balassagyarmatra költöztek. A 300 lelkes felvidéki palóc faluból kilenc családnak kellett Magyarországra költöznie, a helyükbe Lucfalváról költöztettek át szlovákokat. Ma a településnek már csak negyede magyar – mondta a harangszentelő ünnepségen Ágoston Imre, Miksi polgármestere az MTI-nek. Hozzátette: a falu lakosságának átlagéletkora folyamatosan nő, vagyis a település öregszik; a felnőttek között nagy a munkanélküliség, a fiatalok közt pedig az elvándorlás. Trizna Lajosról elmondta, hogy az adományozót – immár posztumusz – a falu tiszteletbeli polgárává fogadták vissza. A harangot felszentelő Beer Miklós püspök reményét fejezte ki, hogy ezeknek a harangoknak a szava egymás megértését fogja majd elhozni a felvidéki településen. Hozzátette: egykori gimnáziumi társa, Trizna Lajos a harangok Miksibe szállítását még láthatta, ám a harangszentelő ünnepséget már nem érhette meg.
A harangszentelésen részt vett a Magyar Közösség Pártja és a Csemadok több vezetője is. Csúz Péter, a Besztercebányai Önkormányzat tagja, a Magyar Közösség Pártja losonci járási vezetője az MTI-nek azt mondta: "ma ezek a magyarság végvárai, Fülek még bástyának is tekinthető, de ha a végvárak elvesznek, a bástya is ledőlhet". Trizna Lajos egy monori vállalkozást bízott meg a két adományharang elkészítésével. Farkas Tibor, a Harangszó 2003 Bt. vezetője közölte: a harangokat egy lengyelországi műhelyben öntették, az elektromos munkálatokkal napokon belül végeznek. A korábbi, 200 kilogrammos harang mellé került 500 kilogrammos, Szent Rafael arkangyalnak szentelt egyik új harang a Miskiből kitelepítettek, a kisebbik, a Szent Mihály főangyalnak szentelt 150 kilós pedig a II. világháborúban elhunytak emlékét őrzi.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 22. 07:55, hétfő | Külföld
Joe Biden visszalépett az elnökjelöltségtől és Kamala Harrist támogatja új jelöltként
Joe Biden amerikai elnök visszalépett az elnökjelöltségtől, és alelnöke, Kamala Harris elnökjelöltségét támogatja.
2024. Július 21. 08:24, vasárnap | Külföld
Árvizeket és földcsuszamlásokat okozott a heves esőzés Szlovéniában
Árvizeket és földcsuszamlásokat okozott a heves esőzés Észak-Szlovéniában, a tűzoltók kétszáz esetben intézkedtek - írta a helyi sajtó szombaton.
2024. Július 19. 08:15, péntek | Külföld
Az Európai Parlament megválasztotta Ursula von der Leyent az Európai Bizottság elnökévé
Újraválasztotta az Európai Parlament plénuma csütörtökön Strasbourgban Ursula von der Leyent az Európai Bizottság elnöki tisztségébe.
2024. Július 19. 08:08, péntek | Külföld
Donald Trump az Egyesült Államok megosztottságának lezárását ígérte
Az Egyesült Államok politikai megosztottságának lezárását ígérte Donald Trump a Republikánus Párt elnökjelölő konvencióját lezáró beszédében csütörtökön Milwaukee-ban.