Városlista
2024. augusztus 4, vasárnap - Domonkos

Hírek

2012. November 14. 05:00, szerda | Belföld
Forrás: MTI

Szombaton ismét tárgyal a kormány és a pedagógusok sztrájkbizottsága

Szombaton ismét tárgyal a kormány és a pedagógusok sztrájkbizottsága

Szombaton folytatódnak a tárgyalások a kormány és a pedagógus-sztrájkbizottság között - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a felek keddi tárgyalása után, Budapesten.

A tárca vezetője újságírók előtt pozitív hangvételűnek nevezte a tárgyalásokat, ugyanakkor jelezte: azon követelés ügyében, hogy ne vezessék be januártól az új rendszert, nem közeledtek az álláspontok.
Balog Zoltán úgy látja, szükséges ennek a folyamatnak a gyors levezénylése, azért is, hogy utána be tudják vezetni a pedagógus-életpályamodellt.
A miniszter azt mondta: az életpálya és a béremelés ügyében nem egymással van vitájuk, hanem az Európai Unióval, hiszen a szervezet kéri az e célra elkülönített összeg zárolását. Hozzátette, bízik abban, hogy eljön a pillanat, amikor a magyar költségvetésben ténylegesen megjelennek a szükséges pluszforrások.
Balog Zoltán azt ígérte, a pedagógusok lesznek az elsők, akiknek a béremelésére fordítják azokat az összegeket, amelyeket a jövő évi költségvetésben szeretnének látni. Kitért arra: azt kérte, hogy azt a békét, ami ma az iskolákban van, próbálják megőrizni, és a szakszervezeteket ebben működjenek együtt.
Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke közölte: a parlament előtt lévő, a köznevelési intézmények átadás-átvételének részleteit tartalmazó törvényjavaslathoz konkrét módosító javaslatokat küldenek csütörtökig az oktatási államtitkárságnak. Értékelése szerint nagyon kemény, de konstruktív megbeszélést tartottak kedden.
A szakszervezeti vezető hozzátette: követeléseik világosak és nyilvánvalóak. Továbbra is azt szeretnék, hogy a közoktatási intézmények állami fenntartásba vétele ne történjen meg január elsejével. Ebben a kérdésben valóban nem közeledtek az álláspontok - erősítette meg.
A pedagógus-életpályamodellről, amely a minősítési rendszerről, foglalkoztatáspolitikai kérdésekről egyaránt szól, szombaton tárgyalnak - mondta. Ez azért nagyon fontos, mert ma a közoktatási intézményekben a pedagógusok a leginkább a munkahely elvesztésétől félnek - tette hozzá.
Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke az esetleges sztrájkra vonatkozó felvetésre azt mondta: azért ültek le tárgyalni, hogy a sztrájkot elkerüljék. Hozzátette, hogy amíg van lehetőség az egyezségre, addig nem gondolkodnak sztrájkban, de a munkabeszüntetés lehetősége fennáll.
Közölte: látják, van olyan szándék, amely azt mutatja, hogy a kormány megegyezésre törekszik, és ők remélik, hogy ez a szándék valóban komoly. Olyan megállapodást szeretnének, amely felfüggeszti az új rendszer január elsejei bevezetését - tette hozzá.
Balog Zoltán úgy fogalmazott, hogy nincs sztrájkkészültség. Ezt jelzi, hogy pluszmunkát vállaltak, azaz szombaton is dolgozni fognak - fűzte hozzá a miniszter, utalva a következő tárgyalási fordulóra.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Augusztus 03. 09:02, szombat | Belföld

Változik több térségben a Volánbusz menetrendje augusztus 17-től

Több térségben menetrendi módosítások lépnek életbe augusztus 17-től a Volánbusznál - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.

2024. Augusztus 03. 09:00, szombat | Belföld

A kormány 400 millió forinttal támogatja a hajléktalanellátást

A hajléktalanellátó szervezetek készülnek a téli krízisidőszakra, és a kormány biztosítja az ehhez szükséges forrásokat

2024. Augusztus 03. 08:54, szombat | Belföld

A húsáruk jelentős része júliusban is olcsóbb volt a tavalyi szintnél

Július közepén a sertés- és baromfihúsok jelentős részének termelői, feldolgozói értékesítési és kiskereskedelmi beszerzési árai is alacsonyabbak voltak mint tavaly ilyenkor - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) összefogla

2024. Augusztus 03. 08:53, szombat | Belföld

Felmérés: Az ügyfelek túlnyomó többsége elégedetten távozott a kormányablakokból

Az ügyfelek túlnyomó többsége elégedetten távozott a kormányablakokból az ügyintézést követően.