Hírek
2011. Június 22. 03:27, szerda | Helyi
Átadták a Samsung Chemical gyárát Tatabányán
A Samsung Magyarországon nyitotta első európai gyárát és azóta a kezdeti 10 millió dollárról 4,3 milliárd dollárra növelte itteni bevételét. A gödi, jászfényszarui és szigetszentmiklósi gyárak több ezer embernek adnak már munkát.
A dél koreai vállalat három hektáros területet vásárolt a Tatabánya és Környe határában lévő ipari parkban és itt építette fel 7000 négyzetméteres üzemcsarnokát. A Samsung Chemical tatabányai üzeme műanyag granulátumot gyárt, mely későbbi késztermékek alapanyaga. A beruházás értékét a vállalat nem közölte, de a területen felállított információs tábla szerint a gyár létesítését az Európai Unió és a magyar állam együttesen 224 millió forinttal támogatta. Az üzemben évente 20.000 tonna műanyag alapanyagot állítanak elő, melyet különféle elektronikai és autóipari alkatrészek (autók, LCD képernyők, telefonok stb.) előállításához használnak majd fel - mondta el a megnyitón Baek Hwang, a Samsung Samsung Cheil Industries vezérigazgatója.
Schmidt Csaba, Tatabánya Megyei Jogú Város polgármestere köszöntötte a nagyszámú meghívott vendéget. Beszédében kiemelte, hogy egy világvállalat költözött Tatabányára, mely mutatja, hogy az ipari park fejlődése töretlen és az a folyamatos infrastrukturális fejlesztés, amelyet a város biztosít a beruházóknak megfelelő hátteret biztosít a termeléshez.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 09. 09:44, péntek | Helyi
SZEMTANÚK JELENTKEZÉSÉT VÁRJUK
A Tatabányai Rendőrkapitányság 11010/1962/2025. bü. számon indított eljárást személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset gondatlan okozásának vétsége miatt.
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 17. 10:58, szerda | Helyi
E-CIGARETTA BUKTATTA LE
Elfogták azt a 32 éves tatabányai férfit, aki a lakásában kristályt árusított.
