Hírek
2016. Május 10. 07:51, kedd |
Belföld
Forrás: mti
Tárgyalóteremben lelőtt bíróra emlékeznek Marcaliban és Becsehelyen
Emlékülésen és felújított síremléket avatva idézik fel somogyi és zalai bírók szerdán azt a példátlan esetet, amely 1973-ban Marcaliban, a bíróságon történt:
egy pervesztes fél a tárgyalóteremben agyonlőtte az ellene ítélő bírót.A Zalaegerszegi Törvényszék tájékoztatása szerint a gyilkosság előzménye két szomszéd telekhatárvitája volt. Kulcsár Ferenc egykori katonának nyugdíjasként megromlott a viszonya szomszédjával. A két férfi nem tudott megegyezni a telekhatár kérdésében, ezért bíróság elé került az ügy, amelyben Kulcsár Ferenc veszített.
A férfi néhány nappal később magához vette az engedéllyel tartott pisztolyát, majd berontott a szomszédhoz, akit állon lőtt, de a sértett túlélte a támadást. A fegyveres férfi ezután a tanácsra ment, majd a bíróságra, ahol több lövést is leadott. A 36 éves Vlasics Antal bíró néhány percen belül meghalt, az ülnököknek sikerült kimenekülniük egy oldalajtón.
A Kaposvári Törvényszék és a Zalaegerszegi Törvényszék szerdán Marcaliban emlékülést tart a Zala megyei Becsehelyen 1937-ben született bíró előtt tisztelegve, s ezen a tervek szerint díszvendégként jelen lesz Darák Péter, a Kúria elnöke is. Az ülést Vlasics Antal Marcaliban lévő emléktáblájának megkoszorúzása követi. A rendezvény zárásaként szülőfalujában, Becsehelyen felavatják a néhai bírónak az Országos Bírósági Hivatal - bírósági történelem és hagyományápolás tárgyú - pályázatán elnyert támogatással felújított síremlékét.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 07. 10:00, kedd | Belföld
MÁV: április 7-étől Budapest-Kelenföld és Ferencváros között csak egy vágányon közlekedhetnek a vonatok
2026. Április 07. 09:00, kedd | Belföld
Forgalomkorlátozások lesznek Budapesten az amerikai alelnök látogatása idején
Az amerikai alelnök látogatása miatt április 6. és 8. között megváltozik a forgalmi rend Budapesten.
2026. Április 06. 17:00, hétfő | Belföld
Szállodaszövetség: folytatódott a forgalom erősödése a magyarországi szállodákban
2026. Április 06. 16:00, hétfő | Belföld
Magyar fejlesztés javíthatja az állatjólétet és a hatékonyságot a tejtermelő gazdaságokban
Magyar fejlesztésű, mesterséges intelligenciával támogatott szolgáltatás javíthatja az állatjólétet és a működtetés hatékonyságát a tejtermelő gazdaságokban – közölte az MTI-vel az Adutrade Farm Kft.
