Városlista
2026. április 29, szerda - Péter

Hírek

2014. Február 14. 13:04, péntek | Helyi

Tatabánya legnagyobb adózóinak fogadása

Tatabánya legnagyobb adózóinak fogadása

Schmidt Csaba polgármester és Bencsik János országgyűlési képviselő a korábbi évek hagyományainak megfelelően, az idén is a Városházán köszöntötte a megyeszékhely legnagyobb adózó cégeinek vezetőit

Tatabányán a helyi adó mértéke 2013-ban 6,012 milliárd forint volt, amely 105 százaléka a korábbi év bevételének.
A város területén beszedett helyi adó 2013-ban meghaladta az 5,402 milliárd forintot, a Környétől átvett bevétel 310 millió forint volt, így lett az összes helyi adóbevétel 6, 012 milliárd forint. A 2013. iparűzési adó összege 4,421 milliárd forint, mely a 2012. évi 104 százaléka. Az Ipari Parkban, Környe közigazgatási területén működő vállalkozások által befizetett Tatabányát megillető adóbevétel 18 százalékkal nőtt a 2012. évhez képest.
A 2013-as évben a helyi adóbefizetések a város teljes bevételének 37,1 százalékát, 2014-ben pedig várhatóan 42,9 százalékát teszik ki. Ez utóbbi adat is jól mutatja, hogy az adófizetők szerepe továbbra is meghatározó a város működéséhez és fejlesztéséhez szükséges források biztosításában.
A 2013-as esztendőben az első tíz adózó által befizetett összeg a teljes adó 43,6 százaléka, ez 2012-ben 46,7 százalék volt. Az első száz adózó összességében az adó 73 százalékát, 2012-ben 76 százalékát mondhatja magáénak. Az összes helyi adóbevétel 55,1 százaléka az első huszonöt adózó befizetéséből teljesült.
A 4,421 milliárd forintnyi iparűzési adót összességében 5.666 vállalkozás fizette be. A tíz legnagyobb adózó között a 2013-as esztendőben kilenc termelő (2012-ben is kilenc), egy szolgáltató (2012-ben is egy) társaság található.
A 2013-as év legnagyobb tatabányai adózói alfabetikus sorrendben: AGC Glass Hungary Kft., Alpla Műanyag Csomagolóipari Kft., ASG Gépgyártó Kft, AVE Tatabánya Zrt., Becton Dickinson Hungary Kft., Bridgestone Tatabánya Termelő Kft., Coloplast Hungary Kft., DELPHI Connection Systems Hungary Kft., Északdunántúli Vízmű Zrt., Gasztrometál Zrt., Gelbmann Kft., Graboplast Zrt., Grundfos Magyarország Gyártó Kft., Henkel Magyarország Kft., Impreglon Kft., OTTO FUCHS Hungary Kft., Reckitt Benckiser Magyarország Kft., Samsung Chemical Magyarország Kft., SANMINA-SCI Magyarország Kft., SCS Stahlschmidt Cable Systems Magyarország Kft., Spar Magyarország Kft., Tatabánya Erőmű Kft., Tesco Global Zrt. Tatabánya, Vértes Center Bevásárlóközpont, Vértes Volán Zrt.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi

Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz

Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.

2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi

Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt

Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.

2026. Február 05. 10:28, csütörtök | Helyi

BÁNTALMAZÁS ÉS MARADANDÓ FOGYATÉKOSSÁG

A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.