Hírek
2012. Március 06. 11:19, kedd | Helyi önkormányzati
Tatabánya Mindenkit hazavár
![Tatabánya Mindenkit hazavár](/external/image_cache/b/a/9/ba97025d73c99c974cd53b5d8b9c8dd5.jpg)
A mai nap sajtótájékoztatót tartott Schmidt Csaba Polgármester a \\\"Tatabánya Hazavár\\\" című program közvélemény-kutatás eredményéről.
Tatabánya mindenkit hazavár
Az önkormányzat a tatabányaiak támogatásával mindent megtesz azért, hogy olyan lehetőségeket, támogatási formákat biztosítson a fiatalság számára, melyek lehetővé teszik elhelyezkedésüket a településen, és hozzájárulnak önálló életük megkezdéséhez – fogalmazott Schmidt Csaba a „Tatabánya Hazavár” konzultációs közvélemény-kutatás eredményeinek ismertetésekor a Városházán.
A polgármester elmondta: a visszaküldött hétszáznál több kérdőív tanulsága szerint az itt élők meghatározó többsége (98 százalék) egyetértett abban, hogy a város ösztönözze a fiatalokat, tanulmányaik befejezését követően Tatabányán vállaljanak munkát, mivel a szakképzett fiatalok jelentik a település jövőjét.
A fiatalok helyben maradását leginkább ösztöndíj biztosításával (21 százalék), bérlakás- (26 százalék), illetve gyakornoki program (18 százalék) indításával támogassa a város – vélekednek a tatabányaiak.
A válaszadók nagy többsége (80 százaléka) egyetértett azzal, hogy a hiányszakmákban tanulók kapjanak ösztöndíj támogatást. Szintén egybehangzóan támogatták azt a felvetést, hogy még a tanulmányok befejezése előtt kapjanak támogatást a pályakezdők, mert azon túl, hogy ez biztos munkahelyet nyújt a diákok számára, ösztönzi a helyben maradásukat és a helyi vállalatok számára is szakképzett helyi munkaerőt biztosít.
A kérdőívet kitöltők szerint az orvosokat, a mérnököket és a hiányszakmák képviselőit kell elsősorban segíteni. A döntő többség azt szeretné, ha az önkormányzat minden tatabányai fiatal lakhatását támogatni tudná, elsősorban kedvezményes bérlakáshoz jutással (32 százalék), lakásvásárláshoz biztosított kamatmentes támogatással (29 százalék), valamint Fecskeházak létesítésével (20 százalék).
A polgármester hangsúlyozta: a kérdésekre visszaküldött válaszok is bizonyítják, hogy a fiatalok megtartása mindenki alapvető érdeke. Schmidt Csaba kiemelte: városvezetőként, tatabányai polgárként rendkívül fontosnak tartja, hogy az itt élő emberekkel aktív párbeszéd, közös gondolkodás alakuljon ki. - Hiszem azt, hogy csak ezen az úton lehet eredményeket elérni, olyan lehetőségeket valóra váltani, melyek a tatabányaiak mindennapjait szebbé, jobbá teszik – fogalmazott. Megtudtuk tőle, hogy a konzultáció – a városban élők életét meghatározó témák felvetésével - a jövőben tovább folytatódik.
Mint ismeretes, a tervezett „Tatabánya Hazavár” programban olyan három alapvető irány határozható meg, amely segíti, hogy a fiatalok teljesítményképes, korszerű, a munkaerőpiac igényeinek megfelelő tudást szerezzenek. Ezt szolgálja majd a Stúdium Ösztöndíj Program, ahol most hiányszakmát tanuló hatvan középiskolás diák és harminchárom felsőoktatási hallgató kapott ösztöndíjat. Előrehaladott tárgyalásokat folytat a Kóta József Gyakornoki Program megvalósítása érdekében az önkormányzat a helyi cégekkel, ennek eredményeként már jelentkezett a részvételre az AVE Zrt., az ASG Kft. és a Szent Borbála Kórház. Ehhez a listához a későbbiekben további vállalkozások csatlakozhatnak. Meghatározó része a programnak, hogy a fiataloknak megteremtse az önálló életkezdés feltételeit, elsősorban az önálló lakáshoz jutást (bérlakás, első lakás vásárlása, építési telek). Első lépésként áprilisban 10 bérlakást hirdetnek meg a pályakezdőknek, amelynek előfeltétele egy lakástakarékossági programban való részvétel, a lakhatás ideje három plusz két év lehet a számukra.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 18. 07:56, csütörtök | Bulvár
Balaton-átúszás - Lezárták a nevezést
Elérte a 12 és félezres létszámlimitet a 42. Lidl Balaton-átúszásra jelentkezők száma, így a szervező Budapest Sportiroda szerda reggel 9-kor lezárta a nevezést.
2024. Július 18. 07:55, csütörtök | Külföld
Donald Trump megfizettetné a védelmet Tajvannal
Tajvannak fizetnie kellene a védelemért, mert a sziget semmit sem nyújt az Egyesült Államoknak - jelentette ki Donald Trump amerikai elnökjelölt a Bloomberg Businessweek hetilapnak adott interjújában.
2024. Július 18. 07:53, csütörtök | Életmód
Kékszalag - Mintegy 550 hajót és csaknem 2800 versenyzőt várnak az 56. nagydíjra
Mintegy 550 hajót és csaknem 2800 versenyzőt várnak az 56. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj csütörtöki rajtjára
2024. Július 18. 07:51, csütörtök | Kék hírek
ORFK: átverés a rendőrség nevében küldött sms
Átverés a rendőrség nevében küldött sms, amely többnyire be nem fizetett közigazgatási bírságról, tilosban parkolásról vagy gyorshajtásról szól - figyelmeztetett az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a police.hu oldalon szerdán.