Hírek
2013. Július 16. 13:15, kedd | Helyi
Tatabánya támogatja a rendőrség munkáját
A tatabányai önkormányzat újabb együttműködési megállapodást kötött a megyei és városi rendőrkapitánysággal
A rendőrség a tatabányai szolgálati hellyel rendelkező rendőrök számára bérlőkijelölési jogot kapott huszonhat megyeszékhelyi bérlakásra.
A megállapodással egy újabb lépést tettünk annak érdekében, hogy közös felelősségvállalással erősítsük a város közbiztonsági helyzetét. Ebben a kérdésben, ahogy ezt ilyen irányú korábbi intézkedéseink már bizonyították, kiemelten fontosnak tartom az önkormányzati szerepvállalást – mondta el Schmidt Csaba. A polgármester emlékeztetett arra, hogy a város több pontján térfigyelő
kamerarendszer segíti a lakosság nyugalmának megőrzését, a közvagyon megóvását, ennek bővítését is tovább folytatja az önkormányzat. Felsőgallán a közelmúlttól önálló rendőrőrs szolgálja a helyi közbiztonság javítását, 2010-tól megszűnt a negyvenfős rendőrségi állományhiány, ennek köszönhetően ismét vannak gyalogos járőrök a városban – hangsúlyozta Schmidt Csaba, aki kijelentette: a város és a rendőrség az elkövetkező időszakban is tovább bővítheti intézményi együttműködését.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 09. 09:44, péntek | Helyi
SZEMTANÚK JELENTKEZÉSÉT VÁRJUK
A Tatabányai Rendőrkapitányság 11010/1962/2025. bü. számon indított eljárást személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset gondatlan okozásának vétsége miatt.
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 17. 10:58, szerda | Helyi
E-CIGARETTA BUKTATTA LE
Elfogták azt a 32 éves tatabányai férfit, aki a lakásában kristályt árusított.
